Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény egy csudanagy hegyekkel körülvett, poros lapály kellős közepén, egy furcsa országban, ahol néha úgy tűnnek a dolgok, mintha fordítva lennének. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kora ifjúkora óta megbabonázva nézte a csodálatos, méltóságteljes vízi élőlényeket, a bálnákat. Visszatérő álmaiban hatalmas, nyugodt bálnaként úszott tova az óceán titkokkal teli mélységeiben. Telt, múlt az idő, s mivel ez a vonzalma nem csillapodott, egyszer csak a fejébe vette, hogy ha már nem született tengeri lénynek, bálnavadász lesz.Tudta ő, hogy bizonyos legendás nagy fehér bálnák eszén nem olyan könnyű túljárni, de miért is ne sikerülhetne neki, gondolta, hiszen egy furcsa országban lakott, ahol minden egy kicsit fordítva működött. Az emberek persze őrá néztek furcsán, igyekezték lebeszélni hóbortos ábrándjairól e legényt, kérezgették, hogy ugyan mit képzel, hogy akar itt a sártengerben bálnára vadászni, nem tudja tán, hogy itt nem élnek bálnák, legalábbis még senki sem látott igazi, élő bálnát, és már azt a képtelen döglött bálnát is régen elvitte a vándorcirkusz, amelyet egyszer kiállítottak a város főterén. Pedig ez a legény háromszor is leperkálta a belépődíjat, hogy láthassa a lenyűgöző lényt.

Nem volt azért teljesen holdkóros ez a fiatalember, belátta, amit józan ésszel be kell látni és beiratkozott hát az iskolába, ahova mindenki más is járt, hátha ott tisztességes embert faragnak belőle. A józan ész kényszere nagy erő , de az álmok már csak olyan a természetűek, hogy újra és újra kísértik az embert, minél jobban tiltakozik ellenük, annál inkább gyötrik, s legényünket már nem csak éjjel, hanem nappal is csak egyre jobban vonzotta magához a tenger hullámzása, az arcára csapódó sós pára illata és a bálnák, e gyönyörű mélytengeri lények fenséges énekének ígérete.

Egyszer csak nem bírta tovább, és azt mondotta magának: lehet ám, hogy a bálnavadászat linkség, no de kérem alássan – ezen a ponton kicsit kihúzta magát, s felemelte hangját: szent linkség! Elindult hát legyőzni a maga nagy fehér bálnáját, jelentkezett egy pici, istenhátamögötti főiskolára, ahol valamiféle fura tanszéken hal és vadgazdálkodásra okították a népeket. Tanítottak ott mindenfélét, az erdei s mezei állatokról, a növényekről és egy kicsit a halakról is. Sokat szenvedett ez a legény, amikor a favágás s a kőfejtés tudományát is számonkérték tőle, de nem adta fel, szemei előtt a csodálatos bálnák úsztak a végtelen tengerekben, így végül hivatásos horgász lett. Nagy dolog, bizony, mert bár bálnavadászatról sok szó nem esett, de végső soron megtanították ezt a legényt, ha halászni nem is, de kisebb halakat horgászni egészen jól. Fogott keszeget, kárászt és a vége felé már egy-egy pontyot is elkönyvelhetett horgásznaplójában. Messzi, ködös távolban lebegtek a bálnák az elérhetetlen óceánok mélységeiben, de a hivatásos horgászengedély kétségkívül nagy lépés volt a kitűzött cél irányában.

Egyetlen gond volt csupán: ez a szép pecsétes papíros nem volt érvényes a világ tengereire, csak a nagy lapályban lehetett vele kisebb halacskákat kifogni a porból és a sárból. Nem értette ez a legény, miként lehetséges ez, és a Por- és Sárügyi Minisztérium miért nem segíti az ő álmainak megvalósulását. Ráadásul tudvalevő, hogy a horgászat nagyon komoly tudomány, s bizony minden eszendőben újra s újra meg kell szerezni az engedélyt, hiszen életekről van szó itten kérem, s az ember már csak olyan, hogy elfeledi azt is, mit a legjobban szeret széles e világban. No, megaztán valahogy a folyton változó szabályok sem úgy változtak, hogy legényünk boldogulását segítsék. Bizony úgy érezte magát, mint aki fut, fut, csak fut a parton a víz felé, de amaz meg csak egyre távolodik őtőle, mintha valamiféle szemérmetes szűzleányként nem akarná magához engedni kérőjét.

Ábrándos legényünk ekkor már nem volt egyedül, társai is akadtak. Mindannyian a tengerekről és a bálnákról álmodtak és mivel mindez, mint említettem volt, egy igen furcsa országban történt, ahol minden egy kicsit fordítva működik, ezek a legények ahelyett, hogy összefogtak volna a cél érdekében, ott igyekeztek ártani egymásnak, ahol csak tudtak. Hallott legényünk mindenféle mendemondákról, melyekben hozzá hasonlatos kezdő horgász kollégái mindenféle nagybácsik közbenjárására eljutottak távoli óceánok vizeire bálnára vadászni, aztán senki sem hallott róluk többé. Igyekezett hát ő is, de egyetlen ajtó sem nyílt meg őelőtte, majd lejárt a csoda papír, nem horgászhatott többé sem porban, sem sárban. Aztán ő maga süppedt be szépen lassan, szinte észrevételenül egész az orra hegyéig a sárba, a lapály kellős közepén, és még látta, ahogy egy madár, rezzenéstelen szárnnyal a lenyugvó nap felé tovatűnik egy álmos, szürke felhő alatt, amikor egy kéz valahonnan a mélyből megragadta és végleg lehúzta a sártenger feneketlen mélyére, ahol örök álmában már várták a bálnák.