Hirdetés

Bukowszky naplója

With the moonlight to guide you Feel the joy of being alive The day that you stop running Is the day that you arrive --- Tessék nyugodtan lejjebb tekerni és olvasgatni - attól még lehet aktuális és érdekes valami, mert nem ma reggel írtam :) (sőt)

Friss topikok

  • kovászosUbukla: Gyanítom Bukinak végre megjött 10 év után az esze és leesett a tantusz hogy az elején elbaszta mik... (2011.06.02. 23:48) mehetünk vissza a balettbe ugrálni, juhéé
  • mErzsébet: Ez egy utószó ,figyelj ,ha alacsonyról nézed a tájat ,már nem olyan szép. (2011.02.13. 07:50) hol a sor vége?
  • mErzsébet: Ahol még vodka sincs. (2011.02.13. 07:46) költözés előtt
  • mErzsébet: @MHSZ: Üdv . Néked. Ugrottam 2e.ről ,álmaim visszajárnak oda ,a szép és gyönyörű érzésekhez ,ó de ... (2011.02.13. 07:45) Ki ad szárnyakat vágyaimnak?
  • mErzsébet: Hú ,most érten ide ..miről maradtam le? (2011.02.13. 07:42) A vesémbe láttok

Linkblog

Blogajánló

2011.01.10. 06:54 Bukowszky

mehetünk vissza a balettbe ugrálni, juhéé

No, erről akkor ennyit. Köszönöm a kitüntető figyelmet, kedves olvasók! Mindenkinek a legjobbakat, viszontlátásra. 

8 komment


2010.12.17. 11:13 Bukowszky

Ki ad szárnyakat vágyaimnak?

  Innen üzenném az illetékeseknek:

 Ha nem megy egy kupleráj, nem a bútorokat kell kicserélni drága pénzért, hanem a lányokat!

2 komment


2010.11.29. 09:07 Bukowszky

költözés előtt

Lassan tényleg el kellene kezdenem összepakolni a kis motyómat. 

Közben eszembe jut egy vicc: valahol Szibériában két muzsik hűtőházat épít (azaz szögesdróttal körbekerítenek egy kunyhót). Az egyik felkiált: 

-Gyere gyorsan, Vologya, találtam egy üveg vodkát, igyuk meg!

-Ne ordíts, te őrült, elvisznek!

-Innen? Hova? 

1 komment


2010.08.23. 15:03 Bukowszky

hol a sor vége?

Azt hiszem igaza van azoknak, akik lebeszéltek arról, hogy úgy tiltakozzam az úgynevezett szakmámban folyó gennyes dolgok ellen, hogy nem veszem át a diplomámat. Valahol ezzel ugyanis nem őket, hanem magamat köpném arcon. Mondjuk ez rendben is van, csak ugye ott van még az a néhány ember is, akik azért a maguk módján támogatták holdkóros álmaim megvalósítását. Meg kell becsülnöm őket, nagyon kevesen vannak. És meg kell becsülni a munkát, azt a kurva munkát, az erőfeszítést, a lemondásokat, meg a sok szarságot, ami történt közben, a romokat magam körül. A legszebb virágok néha a törmelék alól nőnek ki.  

Igyekszem megbecsülni a mögötte lévő munkát, amely valóban nem kevés, és a sok sumákolóval szemben mondjuk én tényleg őszintén odaállhatok a tükör elé, és kimondhatom, hogy ugyan sokmindent elkúrtam, de amit elértem, azért tényleg megdolgoztam: tisztességesen és tökegyedül. A gond csak az, hogy semmiféle klubot
nem látok, ahova ezáltal bebocsáttatást nyertem volna, nem látok ajtókat, nem látom a sort, amelynek ezer örömmel beállnék a VÉGÉRE, türelemmel és alázattal kivárni a magam sorát, csak látok vagy száz embert egy fal előtt, és azt, hogy itt mindenki mindenkinek ellensége és ilyen helyzetben mi sem természetesebb annál, hogy a lehető leggusztustalabb folyamatok indulnak be.. és kicsit kevésnek érzem magam ahhoz, hogy ebben sikerrel részt vegyek.

A röhej az egészben az, hogy pocsékabb pilóta vagyok most, mint két éve, friss IR és multiengine képzés után. Mi történt azóta? Megtanultam sok száz oldalnyi marhaságot, képletet, levezetést, ábrát és diagramot, amely 90%-ára egy hónap múlva egyáltalán nem fogok emlékezni.. van egy papírom, amit a repülésen kívül mindenki csak megmosolyog, a repülésben meg simán leszarják, ha nincs mellé csatolva egy jó családfa. És közben elfelejtettem azt a keveset is a lényegből, a repülésből, amit valaha tudtam. Van DA-42-es típusom, de már be sem tudnám indítani. Van IR-em, de két éve nem tekertem holdingot és nem láttam ILS-t.. na ez a szívás. Ezen megpróbálok változtatni.. csak még
nem tudom hogyan. Basszus, most minden évben csináljam újra és újra és újra ezeket a képzéseket, amíg ki nem hullik a hajam? Erre nagyon prózai módon egyszerűen nincs pénzem. Hogy mennyi kedvem van, vagy nincs, az mindegy is.

13 komment

Címkék: repülés állás álláskeresés átverés malév boeing airbus csalódás wizzair pilóta dilettáns kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2010.07.19. 17:44 Bukowszky

mostanában

ja igen, a félreértések elkerülése végett, ezek nem repülési profilok, ennél azért valamelyest jobban tudok magasságot tartani :), hehh, hanem edzés közbeni szívfrekvencia-görbék. 

5 komment

Címkék: edzés hr fitness


2010.06.29. 09:19 Bukowszky

reggeli sms

 "HIR Kevesebb a munkanélküli. A KSH adatai szerint március-májusban 11,4%-os volt a munkanélküliség. //t-zones"

Nos akkor én most elmegyek a hivatalba, kicsit rontani a statisztikát. Ugyanis tegnap megszűnt minden olyan jogviszonyom, amely miatt nem szerepelhettem a csodálatos, kicsit sem kozmetikázott statisztikában annak ellenére, hogy próbálkoztam én bekerülni a nagy számok könyvébe, mert ugye fe facto klasszikus munkanélküli, társadalom mocska, hivatásos pária vagyok évek óta. Végül is még csak egy negyed évszázada tanulok folyamatosan valahol valamit.. és még csak egy lakás árát költöttem el az idióta álmaim megvalósítására. Pedig milyen szép piros sportautóra is elverhettem volna. Elvégre, állítólag, amúgy is csak egy elkényeztetett hülyegyerek vagyok. 

Amúgy meg nem is akartam én mérnök lenni sosem. Miért lettem mégis? Gondolom azért, mert repülni akartam és igyekeztem tisztességgel csinálni ezt az egészet, amennyire csak tőlem telik. Elmehettem volna valamelyik csillivilli repülőakadémiára, nem kell ahhoz diffegyenletekkel, gépelemekkel, mechanikával, anyagismerettel, dilettáns, inkompetens, rosszindulatú, vagy csak simán belefáradt tanárokkal, meg úgy általában a magyar felsőoktatással kínlódni, ha valaki pilóta szeretne lenni.. Én meg voltam olyan idióta vadbarom, hogy úgy gondoltam, mégis, valahol.. hogy is mondjam.. illik végigjárni a nehezebb utat. Ráadásul becsülettel, akkor is, ha kétszer tovább tart az út és közben széthullik körülöttem minden.. magánélet, emberi kapcsolataim, jövőképem..  Akkor is, ha ezért (ezért, a szentségit neki, ezért a kínlódásért!) lemondtam mindenről.. a biztos, nyugis jólétről, megbecsültségről, a nyomorult Dr-ről a neven elől..

Talán mert komolyan vettem ezt az egészet. Kár, hogy a végén oda jutottam, hogy engem mégsem vesz senki komolyan.

Szar ügy.

Szólj hozzá!

Címkék: repülés állás álláskeresés átverés malév boeing airbus csalódás wizzair pilóta dilettáns kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2010.06.24. 12:43 Bukowszky

Szarnyalás vagy szárnyalás

Vegyünk egy rendkívül összetett rendszert és helyezzük állandóan változó és szélsőséges körülmények közé. Tegyünk bele egy embert, aki ott ül elől, figyeli a bonyolult rendszert, amely ugye sosem tökéletes, és figyeli a változó környezetet. Paraméterek sokaságát monitorozza megállás nélkül és folyamatosan döntéseket hoz és folyamatosan felülvizsgálja a döntéseket, azok eredményét és korrekciókat hajt végre. Ismeri az összetett rendszert a legapróbb részletekig és alaposan ismeri saját magát is, tisztában van gyengeségeivel, figyelembe veszi a saját állapotát is, amikor mérlegel egy-egy döntés előtt. Mi sem természetesebb, hogy pilótaként a legmagasabb szinten, hatékonyan együtt kell működni másokkal, utasításokat kell végrehajtani, de önálló döntéseket is szükséges hozni. Nem lehet hibázni, de persze néha mégis megtörténik – egy pilótának ezt is fel kell ismernie és korrigálni kell a hibát. Pontosan, fegyelmezetten be kell tartani a szabályokat, de fel kell ismerni a pillanatot, amikor az vezet a kitűzött célhoz, ha eltérünk tőlük. A legszélsőségesebb viszonyok között is végre kell hajtani a feladatot, el kell érni a célt, nincs mellébeszélés. Egy pilóta mindig hatékony, mindig az optimális megoldást keresi, mindig figyel, mérlegel, döntést hoz, ellenőriz, korrigál, végrehajt és mindig vállalja a felelősséget. Tisztában van azzal, hogy ember, vagyis biológiai lény, amely egy olyan világban kell, hogy hiba nélkül helyt álljon, ahova eredendően nem való, de mégis képessé vált arra, hogy – vendégként – ott legyen. Egy jó pilóta rendelkezik mindazon képességekkel, személyiségjegyekkel, tulajdonságokkal, tudással, hozzáállással és szemlélettel, amelyek nélkülözhetetlenek mindehhez. A repülő ember mindig több dimenzióban gondolkodik, szélesebb perspektívában szemléi a dolgokat, minden esetben előre gondolkodik, tervez és közben a lehető legtöbb paramétert analizálja, melyek közül ki tudja választani a lényegeseket és szükségeseket, nem vész el a felesleges részletekben. Mindig szem előtt tartja az elérendő, világosan megfogalmazott célt és ennek érdekében hozza döntéseit. A repülő ember reálisan gondolkodik, nem vakmerő, de mer nagyot álmodni, és képes cselekedni olyan célokért, amelyről más azt mondja, hogy lehetetlen. Egy pilóta mindig tanul, fejlődik, nem szégyell tapasztalatot szerezni, tanulságot levonni akár a sokezredik levegőben töltött óra után sem. Egy jó pilóta egészséges, figyel magára és figyel másokra. Hiszek abban, hogy egy ilyen ideális pilóta az élet bármely más területén is helyt tud állni, a szükséges ismeretek elsajátítása után, amelyet persze gyorsan átlát és megtanul. Hiszek abban, hogy én ilyen pilóta vagyok.

1 komment

Címkék: repülés álláskeresés pilóta


2010.06.15. 09:40 Bukowszky

too close for comfort

Olyan vagy bazki mint az a kurva vuvuzela, teljesen mindegy, mi történik a pályán, te csak fújod a magadét!

 

http://www.myinstants.com/instant/vuvuzela/

Szólj hozzá!

Címkék: vicces vuvuzela


2010.05.26. 13:15 Bukowszky

Mivel foglalkoztam az utóbbi időben

 

2 komment

Címkék: repülés gps hr szakdolgozat mérés vizsgálat vérnyomás magasság repülőgép pilóta keringés élettan műszerek szaturáció nyíregyházi főiskola pulzoximéter repülőmérnök abpm


2010.05.24. 13:49 Bukowszky

Emlékeztető

"Kurvára elegem van a hozzád hasonló moralizáló faszkalapokból. Igen, ítéljük el a pénzt, mindenki erkölcstelen, aki haszonra törekszik? Igen?"

amennyiben ez öncélú és nem értékteremtésre és az emberiség javára fordítja, akkor igen.

"Miért te talán nem erre hajtasz? Te talán nem szeretnél saját lakást, nagyobb autót, több fizetést, plazmatévét, maldív szigeteki nyaralást, stb???"

nyilván van egy minimum, amely alatti létbizonytalanságot szeretném elkerülni, de ezen felül nem, engem nem érdekel, leszaron a maldív szigeteki nyaralást, mint olyat. 

"Álszent és undorító, aki a "profitot" kárhoztatja, miközben saját maga ugyanerre törekszik. Mert miért is törekedne másra?"

talán mert erkölcstelen és lélekölő az öncélú haszonhajhászás? talán mert az ember nem pénzcsináló gép?

"Te talán azért élsz és dolgozol, hogy a te munkádból ne a saját hasznod, és nyereséged származzon?"

amennyiben a nyereséget pénz mértékegységben érted, akkor a leghatározottabban IGEN a válaszom.

"milyen jogon várod el ezt az általad nemes egyszerűséggel "gazdagoknak" nevezett tehetségesektől?"

megengeded, hogy anélkül, hogy itélkezzem, hányingerem legyen tőled?

őszinte részvétem azoknak, akik képtelenek értelmes és emberhez méltó tevékenységet találni maguknak az életben. pontosabban azoknak, akik meg sem próbálják.

"Azért dolgozol, hogy a munkád gyümölcsét másnak add emberbaráti szeretetből?"

Azért dolgozom, hogy egyszer ezt megtehessem.

5 komment

Címkék: munka üzlet pénz nyereség profit öncélú haszon mi az élet értelme nem ezért élsz


2010.05.17. 10:29 Bukowszky

Miért Pál apostol?

 

Mert szembe mert nézni önmagával, igazán mélyen és igazán őszintén. Mert nem megtagadta korábbi önmagát, hanem elszámolt vele, amennyire csak lehetséges ez, és mert képes volt korábbi tettei miatt szerzett sebeivel együtt élni. Mert őszinte és felelősségteljes ember volt, aki vállalta a következményeket. Mert képes volt másik utat választani magának. Mert képes volt mások előtt hitelesen számot adni önmagáról és meggyőzni másokat saját megigazulásáról. Mert felismerte, hogy csak a legmélyebb őszinteségen és felelősségvállaláson át találhatja meg a harmóniát a világgal. Mert minderre képes volt és eljutott a tökéletes szabadság áldott állapotába. Mert megtalálta a maga belső csendjét, harmóniáját, és képes volt saját maga és mások javára használni.

 

Mert ahogy Pál apostol élete kettős, úgy fogadtatása, értelmezése is kettős. Mert mindez arra tanít, hogy az embereket ne felszínesen ítéljük meg, hiszen az ember képes változni, de csak a legnagyszerűbbek képesek igazán mélyen szembenézni önmagukkal és átértékelni mindent. Mindehhez függetleníteni szükséges magunkat kötöttségeinktől, megalkuvásainktól, társadalmi béklyóinktól. Fel kell ismerni a szükségszerű kompromisszumok és a rabságot jelentő gyáva megalkuvások közötti különbséget. Bátornak kell lenni, de nem az a bátorság, amikor az embernek nincs veszítenivalója, amikor valójában nincs is mi közül választani. Nem az a bátor, aki legyőzi az útja során elé kerülő oroszlánt, az legfeljebb erős. A bátor az, aki el mer indulni az úton, vállalva azt a veszélyt is, hogy oroszlánok állhatják útját.

 

Mert képes volt felismerni, hogy a törvények és hagyományok ál-alázatos, bigott tisztelete nem szolgálja az embert egy dinamikusan változó világban, de a hagyományok vak tagadása sem helyes. A harmónia állapota a végtelenben állandó, de eljutni oda változásokon keresztül lehetséges csak. Pál apostol arra tanít, hogy azt cselekedjük, amit helyesnek tartunk. Ha pedig őszinték vagyunk önmagunkkal, tudni fogjuk, hogy mi helyes és mi nem, a választás pedig a miénk, ahogy a következmények is. Arra tanít, hogy valós megoldásokat keressen az ember, amely igenis képes mindent újrakezdeni, akár többször is. A szőnyeg alá seprés nem old meg semmit. Nem szégyen felismerni tökéletlenségünket, de kötelességünk azon igyekezni, hogy tetteink által jobbá formáljuk magunkat. A valóság elől nem elmenkülni kell, hanem bátran szembenézni vele. Fel kell ismerni, hogy a valóságot, per se, is mi magunk hozzuk létre, önmagunkban.

 

Mert Pál apostol valóban olyan nagy ember volt, hogy képes volt kicsivé válni. Arra tanít, hogy az emberek között igenis óriási minőségi különbség van, de az ember értékét nem az adja, hogy milyen volt, hanem, hogy milyenné lett. Mert felismerte, hogy az ember eltávolodott a harmónia állapotából és olyan környezetet teremtett maga köré, amelyben nem létezik abszolút igazság, amelyet mégis, keresni kell és talán nem lehetetlen önmagunkban megtalálni. Ez azonban lehetetlen félelemben élve, gyáván megalkudva. Ahogy Medve írja Bébének az Iskola a határon végén: „A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.” (remélem nem szorul magyarázatra, hogy miért Ottlikot idézem Pál apostol kapcsán)

 

És mert Pál nem tetszelgett a meg nem értett zseni sértett szerepében, hanem képes volt összetett identitását az elért harmónia állapotában megfelelően kezelni és egyformán szót tudott érteni mindenkivel. Mert fel tudta ismerni a sorsát megváltoztató lehetőséget és élni tudott vele. Mert képes volt a gyűlöleten túllépni és átadni magát az univerzális szeretetnek a végtelen harmóniát jelentő kegyelem állapotában.

 

7 komment

Címkék: szakdolgozat harmónia pál apostol töprengés ottlik iskola a határon mi az élet értelme nem ezért élsz


2010.04.30. 08:44 Bukowszky

Röhej

Egyszerűen röhej, hogy egyfajta trendet vélek felfedezni abban, hogy egyesek, zömmel kriptokommunista zombik, akik korábban egyáltalán nem vagy alig kommenteltek a neten, idejönnek és beszólnak, hogy mekkora szar vagyok, dögöljek meg és különben is mit akarok. Micsoda indulatok, ejh! Valamilyen furcsa okból az "Álláshirdetés" bejegyzésbe koncentrálódnak ezek, és nem tudom, hogy van-e közvetlen összefüggés, de a kátharmados választás után után jelentek meg észrevehetően. Nem tudom, talán nagy hirtelen a Fidesz győzelme után baromira nem trendi már epés megjegyzéseket tenni a közállapotokra? Hahh! (egy részüket elkezdtem törölni, meguntam a vak, igaztalan vádaskodást és öncélú sértegetést) Seggfejek, akik nyilvánvalóan nem olvasták a korábbi bejegyzéseimet, s valószínűéleg az ez utániakat sem, fröcsögve gyűlölködnek, sértegetnek, mert olvasták valahol valamelyik epésebb megjegyzésemet és leküzdhetetlen vágyat éreznek magukban arra, hogy közöljék velem fantasztikusan pozitív gondolataikat.

Megvan a magam véleménye a sok okostojás, kivagyi, totálisan dilletáns, de vér-karrierista HR-es, PR-os köcsögről, a sok pofázáson kívül semmihez sem értő menedzserről, utolsó erkölcstelen adócsaló vállalkozókról, gennyes, hazug érdekemberekről és az összes seggnyalóról. Örülök neki, ha ezek magukra ismernek :) Oké, lehet visszaszólni, mit bánom én, megszoktam az évek során, hogy értem nem sokan rajonganak, mert nem barátkozom érdekből, nem vagyok hajlandó egyik tábor szekerét sem tolni, senkinek sem vagyok hajlandó a seggét nyalni, nem vagyok hajlandó kettős mércével megítélni a hitványságot. Nem vagyok képes mosolyogva kussolni, miközben hitvány gazemberek tesznek mindent tönkre körülöttem. Ismerve az autópályán a forgalommal szemben menő pasis viccet is világos, hogy az ilyen embereknek, mint én, akik sehova sem tartoznak és könnyen eszelős holdkórosoknak nézik őket mások, nehéz az életük egy ilyen mocskos, korrupt, szarbazüllött társadalomban, s ráadásul igen könnyen még az álszentség bűnébe is eshetnek, minden igyekezetük ellenére is. Mondtam én valaha, hogy hibátlan és tévedhetetlen vagyok? Aligha, sőt. Éppen, hogy nem palástolom gyengeségeimet és pár rohadék ezzel előszeretettel visszaél. Egy egész kicsit kezdem unni.

Mondok egy példát. 

A közelmúltban Michelin-csillagot kapott a Costes étterem Budapesten, ezzel kapcsolatban azonnal örjöngésbe kezdett jópár önjelölt gasztroblogger megmondóemberke, hogy ez aztán a teljesítmény, eljő hát a kánaán.

Én meg csendesen megjegyeztem, hogy igen, szép és örömteli, és ez egy jó kezdet, egy helyes lépés a jó irányban, de igazán majd akkor fogok örülni, akkor fogok tudni egy kicsit azonosulni a sikerrel, akkor fogom magaménak érezni, ha mindezt egy valóban hazai étterem éri el, ahol magyar séf főz magyar alapanyagokból, magyar menedzsment és magyar tulajdonos mellett (egyedül ez utóbbi teljesül a Costes esetében), és mindenek előtt és felett, majd ha a magyar értelmiség megengedheti magának, hogy néhanapján ilyen (ár-)színvonalú étteremben vacsorázzon. Mert ugye szemben a nyugati jóléti társadalmakkal, nálunk 20 évvel a rendszerváltás után van ugyan egy fennhéjázó sznob réteg, amely kulturálatlanságát talán csak műveletlensége múlja alul, de nincs életképes, sikeres értelmiség. Tragikus, hogy azok, akik igazán értékelnék az ételek kifogástalan minőségét, nem engedhetik meg maguknak ezt a szintet. Legtöbben egész életük során egyetlen egyszer sem. Hát bocsásson meg nekem a világ, amiért szerintem ez végtelenül igazságtalan. Erre mit kapok? Hogy egy irigy, gyűlölködő segg vagyok.

És mit ád az élet? Olvastam egy interjút az étterem tulajdonosával és lényegében szóról szóra ugyanazt nyilatkozta, amit én gondolok erről az egészről. 

Akkor most ki a segg?

Igen, mocskos a pofám, mert nem tudok máshogy válaszolni arra a mérhetetlenül álszent polkorrekt picsogásra, ál-jólnevelt, élérevasalt gazemberségre, amely uralta az elmúlt éveket és ide juttatta a társadalmat: a béka kicsi segge alá, minden, de különösen morális értelemben. Szépen beszélni, szánalmasan óvatoskodni, álszenten elhatárolódni, összekacsintva elhallgatni, jólfésülten segget nyalni, gyáván feljelentgetni és közben szépen csendben egy országot tönkretenni, lopni, csalni, hazudni.. én erre nem tudok ugyanazzal a hazug, polkorrekt retorikával válaszolni, a kurvaszentségit neki, nem megy.

Szóval be lehet nekem szólni, meg is teszik, rendben is van. Oké. Bár azt nem értem, miért pont abban a posztban teszik.

Tudjátok mi a röhej az egészben? Hogy amiatt még senki sem szólt be, hogy az egész posztból üvölt a vegytiszta korrupció. Ezek szerint ez a világ legtermészetesebb dolga. 

Na ez a röhej.

10 komment

Címkék: röhej fidesz korrupció állás álláskeresés kommunista korrupt álszent pilóta kilátástalan reménytelen costes nepotizmus urambátyám ország


2010.04.29. 20:59 Bukowszky

A vesémbe láttok

 Ímhol vesémnek sík domborulatai.

2 komment


2010.01.18. 14:34 Bukowszky

Mese a bálnavadászról

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény egy csudanagy hegyekkel körülvett, poros lapály kellős közepén, egy furcsa országban, ahol néha úgy tűnnek a dolgok, mintha fordítva lennének. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kora ifjúkora óta megbabonázva nézte a csodálatos, méltóságteljes vízi élőlényeket, a bálnákat. Visszatérő álmaiban hatalmas, nyugodt bálnaként úszott tova az óceán titkokkal teli mélységeiben. Telt, múlt az idő, s mivel ez a vonzalma nem csillapodott, egyszer csak a fejébe vette, hogy ha már nem született tengeri lénynek, bálnavadász lesz.Tudta ő, hogy bizonyos legendás nagy fehér bálnák eszén nem olyan könnyű túljárni, de miért is ne sikerülhetne neki, gondolta, hiszen egy furcsa országban lakott, ahol minden egy kicsit fordítva működött. Az emberek persze őrá néztek furcsán, igyekezték lebeszélni hóbortos ábrándjairól e legényt, kérezgették, hogy ugyan mit képzel, hogy akar itt a sártengerben bálnára vadászni, nem tudja tán, hogy itt nem élnek bálnák, legalábbis még senki sem látott igazi, élő bálnát, és már azt a képtelen döglött bálnát is régen elvitte a vándorcirkusz, amelyet egyszer kiállítottak a város főterén. Pedig ez a legény háromszor is leperkálta a belépődíjat, hogy láthassa a lenyűgöző lényt.

 

Nem volt azért teljesen holdkóros ez a fiatalember, belátta, amit józan ésszel be kell látni és beiratkozott hát az iskolába, ahova mindenki más is járt, hátha ott tisztességes embert faragnak belőle. A józan ész kényszere nagy erő , de az álmok már csak olyan a természetűek, hogy újra és újra kísértik az embert, minél jobban tiltakozik ellenük, annál inkább gyötrik, s legényünket már nem csak éjjel, hanem nappal is csak egyre jobban vonzotta magához a tenger hullámzása, az arcára csapódó sós pára illata és a bálnák, e gyönyörű mélytengeri lények fenséges énekének ígérete.

 

Egyszer csak nem bírta tovább, és azt mondotta magának: lehet ám, hogy a bálnavadászat linkség, no de kérem alássan – ezen a ponton kicsit kihúzta magát, s felemelte hangját: szent linkség! Elindult hát legyőzni a maga nagy fehér bálnáját, jelentkezett egy pici, istenhátamögötti főiskolára, ahol valamiféle fura tanszéken hal és vadgazdálkodásra okították a népeket. Tanítottak ott mindenfélét, az erdei s mezei állatokról, a növényekről és egy kicsit a halakról is. Sokat szenvedett ez a legény, amikor a favágás s a kőfejtés tudományát is számonkérték tőle, de nem adta fel, szemei előtt a csodálatos bálnák úsztak a végtelen tengerekben, így végül hivatásos horgász lett. Nagy dolog, bizony, mert bár bálnavadászatról sok szó nem esett, de végső soron megtanították ezt a legényt, ha halászni nem is, de kisebb halakat horgászni egészen jól. Fogott keszeget, kárászt és a vége felé már egy-egy pontyot is elkönyvelhetett horgásznaplójában. Messzi, ködös távolban lebegtek a bálnák az elérhetetlen óceánok mélységeiben, de a hivatásos horgászengedély kétségkívül nagy lépés volt a kitűzött cél irányában.

 

Egyetlen gond volt csupán: ez a szép pecsétes papíros nem volt érvényes a világ tengereire, csak a nagy lapályban lehetett vele kisebb halacskákat kifogni a porból és a sárból. Nem értette ez a legény, miként lehetséges ez, és a Por- és Sárügyi Minisztérium miért nem segíti az ő álmainak megvalósulását. Ráadásul tudvalevő, hogy a horgászat nagyon komoly tudomány, s bizony minden eszendőben újra s újra meg kell szerezni az engedélyt, hiszen életekről van szó itten kérem, s az ember már csak olyan, hogy elfeledi azt is, mit a legjobban szeret széles e világban. No, megaztán valahogy a folyton változó szabályok sem úgy változtak, hogy legényünk boldogulását segítsék. Bizony úgy érezte magát, mint aki fut, fut, csak fut a parton a víz felé, de amaz meg csak egyre távolodik őtőle, mintha valamiféle szemérmetes szűzleányként nem akarná magához engedni kérőjét.

 

Ábrándos legényünk ekkor már nem volt egyedül, társai is akadtak. Mindannyian a tengerekről és a bálnákról álmodtak és mivel mindez, mint említettem volt, egy igen furcsa országban történt, ahol minden egy kicsit fordítva működik, ezek a legények ahelyett, hogy összefogtak volna a cél érdekében, ott igyekeztek ártani egymásnak, ahol csak tudtak. Hallott legényünk mindenféle mendemondákról, melyekben hozzá hasonlatos kezdő horgász kollégái mindenféle nagybácsik közbenjárására eljutottak távoli óceánok vizeire bálnára vadászni, aztán senki sem hallott róluk többé. Igyekezett hát ő is, de egyetlen ajtó sem nyílt meg őelőtte, majd lejárt a csoda papír, nem horgászhatott többé sem porban, sem sárban. Aztán ő maga süppedt be szépen lassan, szinte észrevételenül egész az orra hegyéig a sárba, a lapály kellős közepén, és még látta, ahogy egy madár, rezzenéstelen szárnnyal a lenyugvó nap felé tovatűnik egy álmos, szürke felhő alatt, amikor egy kéz valahonnan a mélyből megragadta és végleg lehúzta a sártenger feneketlen mélyére, ahol örök álmában már várták a bálnák.

4 komment

Címkék: repülés állás álláskeresés átverés malév boeing airbus csalódás wizzair pilóta dilettáns kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2010.01.09. 17:45 Bukowszky

így szokás... (valós párbeszéd egy jogásszal)

 

18:51 [zsuzsiXX] amúgy nem ügyvédi irodában dolgozom,hanem állami cégnél
18:51 [Bukowszky] korrupcióval találkozol?
18:51 [zsuzsiXX] találkoztam már korábban
18:52 [Bukowszky] és arról mit gondolsz, hogy sokak szerint ebben a nepotista, mutyizásba belefülledt országban mindenhol, de debrecenben különösen, minden, a legjelentéktelenebb pozicióhoz is személyes ismeretség, kapcsolatok kellenek?
18:52 [zsuzsiXX] így van
18:52 [Bukowszky] hogy itt nem a szaktudás számít elsősorban
18:52 [zsuzsiXX] egyetértek
18:52 [Bukowszky] ez tragikus, nem?
18:53 [zsuzsiXX] ahogy vesszük
18:53 [Bukowszky] és még ha fel is veszik az embert valami rabszolga állásba (bármilyen területen), karrierre alig-alig van esély, mert a főnök haverja/unokaöccse/kutyája ül feletted
18:53 [zsuzsiXX] kövezz meg érte,de én is apukámnak köszönhetem az állásom
18:53 [Bukowszky] na ugye
18:53 [zsuzsiXX] ez van
18:53 [Bukowszky] meg is lepődtem volna, ha nem így lenne
18:53 [zsuzsiXX] de mki így van ezzel,legalábbis állami cégben így szokás
18:53 [Bukowszky] túl jól ismerem már ezt a várost
18:53 [Bukowszky] "így szokás"? ahh!
18:55 [zsuzsiXX] a mi cégünkhöz eleve így lehet bekerülni
18:56 [zsuzsiXX] a feljebb jutás meg már annak a függvénye kinek van magasabb szinten ismerőse
18:56 [zsuzsiXX] ennyi
18:57 [zsuzsiXX] szégyen vagy nem,ez így működik

 

15 komment

Címkék: magyar repülés korrupció debrecen állás álláskeresés átverés kósa lajos korrupt csalódás pilóta jogász dilettáns közszféra kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2010.01.06. 11:31 Bukowszky

Újévi kívánságok

Érdekes, hogy azok a filmrendezők, akiket ma a legnagyobbaknak tartunk, arról mesélnek, hogy mennyire nem látták őket szívesen pályájuk elején a szakmában, de sosem adták fel és aztán az idő őket igazolta.. nos, remélem, hogy a repülésben is beválhat ez a recept, erre koccintva kívánok boldog és a tavalyinál kicsit kevésbé kiábrándító új esztendőt minden barátomnak és jóakarómnak. Köszönöm, hogy vagytok nekem. rosszakaróimnak szívesen kívánnám, hogy forduljanak fel, de inkább mégsem, szükség lesz még rájuk, amikor majd fordul a kocka, innen üzenem nekik, hogy nehogy megváltozzanak, maradjanak nyugodtan ugyanilyen szar emberek, legalább lesz kit rossz példának mutatni a fiamnak. Derűsebb jövőt, barátaim, szeressétek a macskákat és az esőt.

4 komment

Címkék: repülés állás álláskeresés átverés malév boeing airbus csalódás wizzair pilóta dilettáns kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2009.12.21. 19:17 Bukowszky

Óévi kívánságok

 

Kedves Világegyetem Nagy Építőmestere/Jézus/Buddha/Mikulás/stb!

 

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Hozzád, hogy amennyiben lehetséges, némiképp segíts előmozdítani a következő néhány vágyam teljesülését lehetőleg még ezen rövid földi életem során. Igazán nem nagy dolgok, és nem is sok, csak pár apróság. Aki javasolta, hogy írjak néked, mondta, hogy nyugodtan lehetek szerénytelen; ez egy ilyen műfaj.

 

Szeretnék valamelyest harmóniában élni az Univerzummal - a tökéletes harmónia azt hiszem emberként létezve amúgy is értelmezhetetlen és dögunalmas lenne -, de ha lehet, szeretném, ha befogadna ez a világ, megérteném működését, érezhetném, hogy szerves és nélkülözhetetlen része vagyok a nagy egésznek, és nem azt, amit most; hogy ki vagyok zökkenve térből és időből, páriaként kitaszítva a társadalomból, esélyt sem kapva hivatásom gyakorlására, és hogy ne utolsó, bűzlő szardarabként, nem is létező, bármikor, bárkivel helyettesíthető rabszolgaként bánjanak velem embertársaim.

 

Igazából ha ez az egy vágyam megvalósulna, az összes többi nyavajám már szinte magától megoldódna. Tudom, mindezért nekem kell megdolgoznom, de nagyon úgy érzem, hogy mostanában esélyt sem kapok az élettől a bizonyításra, eleve nem is kerülök olyan helyzet közelébe sem, ahol kiderülhetne, mit tudok, ki vagyok, mit akarok és milyen ember is vagyok valójában. Így igazából én magam sem tudom már ezekre a válaszokat.

 

Szeretnék örökké élni, örökké fiatal maradni, de persze ez nem lehetséges, rendben, elfogadom (tehetek mást?) de ha lehet, ezt a kevés időt, ami adatik nékem, szeretném hasznosan és értelmesen eltölteni.

 

Ha már itt kell élnem ebben a romlott, züllött, beteg, gyökértelen, elvtelen, mocskos, kirekesztő, elidegenedett, embertelen, gonosz, nepotista, álszent, képmutató, prűd, igénytelen, következetlen, korrupt és savanyú társadalomban, csak annyit kérnék, hogy teljesen, menthetetlenül ne rontson el engem is ez a környezet. Ha a boldogulásnak az az ára, hogy ilyenné váljak, akkor köszönöm szépen, inkább mégsem szeretnék boldogulni. Kicsit besegíthetnél a világ jobbá tételében, mert nekünk embereknek szemlátomást nem nagyon megy.

 

Ne kelljen sosem megalkudnom, de legyek képes kompromisszumokat kötni.

 

Nem kell lottóötös, meg úgy általában, ha kérhetném, legyek képes nemet mondani a hamis illúziók és ideálok hiábavaló, önámító kergetésére. Legyek képes másként látni a dolokat, ne az előítéleteim vezessenek.És legyek képes igent mondani a megfelelő pillanatokban, amelyek felismeréséhez egy pici kis éleslátást szeretnék kérni.

 

Szeretném mindvégig egy kis derűvel szemlélni ezt az esetleges, rideg valóságot s benne magamat. 

 

Szeretnék barátokat. Nem kell, hogy a fél világ rajongjon értem, az úgysem őszinte, de jó lenne, ha mindig lenne kit felhívni, akivel meg lehetne osztani a legszebb és a legsötétebb pillanatokat is, őszintén és érdekek nélkül.

 

Szeretnék sokat repülni, és közben érezni, hogy jól csinálom, nem szeretnék közben azon izgulni, hogy lesz-e másnap munkám, hogy a drágalátos kollégáim mivel fúrnak meg, és az összes többi munkahelyi nyavajával sem szeretnék fogalakozni, csak szeretném jól végezni a dolgom.

 

Szeretnék sokat tanulni, szeretnék képes lenni arra, hogy sokat tanuljak és ne felejtsek el fontos dolgokat és szeretném mindig a megfelelő pillanatban megfelelően alkalmazni a tudásomat.

 

Szeretnék alkotni egy remekművet, szeretném, ha bennem lenne az ehhez szükséges tehetség, tudás, kitartás, ihlet és jó ízlés. Meg egyáltalán; legyen rá időm. Nem erre a passzív, inproduktív planfontbámulós kényszer-szabadságra gondolok, hanem aktív, valódi, inspiráló időre.

 

Olyan munkát szeretnék, amely hasznos, értelmes, de nem őröl fel teljesen, nem tesz pénzgyártó, esztelen, elvtelen zombivá, hanem igazi, értékes, a szó legszebb értelmében vett ember lehetek benne és mellette.

 

Nem félek szembenézni az elmúlással, sőt, ami azt illeti, ennél a kínlódásnál, amiben most élek, minden bizonnyal csak jobb lehet, de ha kérhetném, egy kicsit még szeretnék egészséges és erős lenni. Szeretnék olyan életet, amelyben szükségem van az egészségemre. Aztán, ha eljön az idő, szeretném, ha lenne bennem annyi bölcsesség, hogy méltósággal viseljem sorsom. Hosszú, ősz hajam simogathatja majd az örök elmúlás szele egy bús őszi estén.. erre látok némi esélyt, egy boldog, majdem-teljes élet után, de most, 28 évesen még erre is képtelen vagyok. 

 

Szeretnék majd akkor is szerelmes lenni, és szeretnék egy macskát.

 

22 komment

Címkék: harmónia töprengés mi az élet értelme nem ezért élsz


2009.10.22. 18:19 Bukowszky

jegyzet #628

Legtöbben - csekély tapasztalatainkra szőtt feltételezéseinkből kiindulva - tényként kezeljük, hogy az ember kénytelen feladni a becsületét, fiatalos szenvedélyét, legjobb elveit, ha boldogulni akar az életben. Úgy indulunk neki a nagy kalandnak, hogy majd minket mindez elkerül, mi erősek vagyunk, velünk ez nem történik meg, ha a földi nirvánába, a siker és gazdagság varázsgömbjébe verekedjük magunkat (mert ugye az azért kell), mi akkor is megmaradunk örökifjú, megvesztegethetetlen lázadónak, rockernak, hippinek, punknak, környezetvédőnek, családapának vagy egyszerűen normális embernek, kinek-kinek ízlése szerint. (nemtom melyik nagyobb felfedezés: rájönni, hogy normális emberek vagyunk, se többek, se kevesebbek, vagy hogy nem vagyunk normálisak)

 
No de az ember nem így működik. A szemünk, például, egyre romlik az évek során, egyre homályosabban látjuk a világot, ahogy öregszünk, de nem vesszük észre, nem vagyunk ennek tudatában, mert felejtünk. Az agyunk eljátsza ezt a piszkos kis trükkjét velünk; nem emlékszünk rá, milyennek láttuk a világot évtizedekkel korábban, napról napra hozzászokunk a folyamatosan romló szemünkön át beérkező egyre rosszabb minőségű képhez, és elfogadjuk olyannak amilyen, és pontosan ugyanígy felejtjük el egykori ideáljainkat, adunk lejjebb és lejjebb kitűzött céljainkból, keresünk egyre kézzelfoghatóbb kifogást a létezésre és áruljuk el önmagunkat és generációnkat. Méghogy az ember nem változik.
 
De mindez rendben van, mondhatni természetes. Ilyenek vagyunk. Ilyen játékszabályokat találtunk ki magunknak. Az a fájdalmas ebben, hogy a nagy út elején még feltételezzük, hogy egyszer valóban sikeresek és gazdagok leszünk, és igyekszünk erre felkészülni, a széplelkekként, naiv idealistakékként legnagyobb kihívásunknak azt tekinteni, hogy majd azért jó lenne „embernek” maradni mindeközben – jelentsen ez bármit (hiszen mi különbek vagyunk, bezzeg az a sok disznó gazember, fúj), de arra senki sem készül fel, hogy mi lesz akkor, ha csóró vesztesek maradunk. Pedig legtöbbünk az marad. No de pont ez az adaptációs képességünk teszi ezt is elviselhetővé. Mire odajutunk, lesz rá ezernyi kifogásunk. Csak azt nem vesszük észre, hogy szép elveinket, egyáltalán, önmagunkat, nem csak a pénz és a siker pusztítja el, hanem még annál is lélelkölőbb reménytelen csóróságunk.
 
Ott rontjuk el a dolgot, hogy a legelején nem tesszük fel a kérdést: olyan biztos, hogy létezésünk célja a jólét? Hogy jó-e, ha minden gondolatunk és tettünk az eszement pénzgyártás szolgálatába állítjuk, és észre sem vesszük, hogy valójában eladjuk a lelkünk egy marék üveggolyóért?

3 komment

Címkék: pénz nyereség profit töprengés haszon mi az élet értelme nem ezért élsz


2009.10.07. 13:00 Bukowszky

October Rust

Tulajdonképpen mi a jó abban, ha az ember pilóta?

Komolyan nem tudom. Mostanában nem sok jó jut eszembe a hivatásomról. Lehet velem vitázni, egyetérteni, sajnálkozni, a pofámba vágni, hogy ne nyavajogjak,vagy amit akartok.. Én meg csak azt mondom, hogy aki most azon tűnődik, hogy belevágjon-e, alaposan fontolja meg az alábbiakat. Nem mondom, hogy ne csinálja, de mielőtt dönt, gondolja át a dolgokat.

 

-irgalmatlanul nehéz pilóta állást szerezni

-senki az égvilágon nem hajlandó segíteni semmilyen értelemben, a könyöklésben előrébb járó kollégáknak akár csak fél percben tanácsot adni is derogál a vékonyabb pilótáknak – kivéve persze a megfelelő kapcsolatokkal rendelkezőket; előttük minden ajtó azonnal kinyílik. Mélységes, őszinte nagyrabecsülésem és hálám a kevés kivételnek, néhány azért van. Ugyanakkor mindenki ismer történeteket olyan rendkívül fontos emberekről, akik például a kötelező évenkénti repülőorvosi vizsgálaton szép malév feliratú crew bag-gel jelennek meg és köszönésre sem méltatnak másokat...

-legalább ilyen nehéz megtartani a nagy nehezen megszerzett állást

-még ennél is nehezebb mindeközben jól éreznie magát az embernek a bőrében

-az egész szakmára nagyon jellemző, hogy minden, de minden a kapcsolatokon múlik, ha megvannak az összeköttetések, mindent elintéznek és mindent elnéznek, ha nincsenek, lehetsz született madárember, semmire sem fogod vinni, vagy csak sokkal később és sokkal nehezebben

-borzasztó nagy a nyomás, egyre rosszabbak a körülmények, és ezzel visszaélnek, hiszen százával, ezrével állnak lesben, véres szájjal az állásokért

-a magyar szakszolgálati engedélyek gyakorlatilag nem érvényesek más, civilizált országokban. de ez is egy álságos dolog: egy több ezer órás embernek ez sem áthidalhatatlan akadály, tud külföldön dolgozni, de egy pár száz órás kezdőnek csak a képébe vágják, hogy mit akar, még rendes szakszója sincs..

-normálisan szocializálódottak számára elviselhetetlen a hangulat, az emberi kapcsolatok pusztán érdekek mentén szövődnek, amúgy egy kanál vízben meg tudnák folytani egymást a kedves kollégák

-a szakma presztízsénél csak a fizetések csökkennek gyorsabban

-a jogosításokat saját magamnak kell megszerezni és ami rosszabb, fenntartani; akinek nincs munkája, saját zsebből kénytelen repülni, ez milliós tétel évente és akkor még csak az abszolút minimumot épp, hogy teljesítjük

-sőt, már ott tart a dolog, hogy a nagygépes típustanfolyamot, sőt a több száz órás nagygépes line traininget is saját zsebből kell fizetni, különben tényleg szóba sem állnak az emberrel (persze ez a lehetőség is csak az igen kivételesen nagy hátszéllel bíróknak van) – magyarul elvárják, hogy még mi fizessünk azért, hogy dolgozhassunk!

-a lehúzás megy mindenhol: 30 ezer ezért, 20 ezer azért.. évente hosszabbítgatni mindent, elméletet, gyakorlatot, orvosi vizsgálat, hatósági illeték, kötelező szakmai nyelvvizsga, stb, stb, stb

-kezdem tényleg azt hinni, hogy egy egész iparág szakosodott a munkára váró hivatásos pilóták lehúzására – és mindenhol csak ócska ígéretek és átverés van, munka sehol

-a munkáltatókat kicsit sem érdekli, hogy az embernek amúgy van egy családja, a pilóták gyerekeiért is el kellene valakinek menni az ovodába, stb

-a szakmában gyakorlatilag nem beszélhetünk a munkaerő vertikális áramlásáról, normálisról legalábbis semmiképpen. Horizontális van: akinek már van pár ezer órája, megtalálja a helyét

-de biztonságban senki sem érezheti magát, bárki bármikor utcára kerülhet – és ez azért nem egy mcdonald’s állás, elég rossz nap mint nap biztonytalanságban élni, miután saját zsebből fizetik a képzéseik sok milliós költségét, és szeretnék, hogy valamikor megtérüljön

-rendkívüli stressz

-rendkívüli felelősség

-cserében állandó ellenőrzés és felelősségrevonás mindenért

-rengeteg papírmunka

-kozmikus sugárzásnak fokozott kitétel – többszörös esély daganatos betegségekre

-egyáltalán nem „menő” a nőknél, ha vki pilóta – a nőknek biztonság, stabil családi háttér, betonbiztos egzisztencia, vaskos bankszámla kell és az, hogy az ember „ott legyen”, ha kell – no most ennek a fentiek tükrében ugyan melyik pilóta képes megfelelni? Huszonöt évesen??

-miután az ember lehúzott hosszú éveket ilyen hangulatban, ilyen körülmények között, még legyen kedve ehhez az egészhez? Egy idő után úgy van vele, hogy még ha meg is kapná az állást, amiért csorgatta a nyálát évek óta, amiért képes volt mindent feladni és (tíz-)milliókat leperkálni, olyan volna, mint áprilisban ünnepelni a karácsonyt, vagy 70 évesen megvenni az első sportkocsinkat. Megkésett, fanyar, keserű és nagyon sovány vigasz.

 

11 komment

Címkék: repülés állás álláskeresés átverés malév boeing airbus csalódás wizzair pilóta dilettáns kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország inkompetens


2009.09.22. 09:27 Bukowszky

Vaskos közhelyek a nagyvilágból, csak pozitívan :)

 (kéretik nem halálosan komolyan venni)

A németek precízek és impotensek, csúnya kövér disznók böhöm nagy kocsikban és a fél szexipart ők tartják el. Mondjuk a német nőkre elég ránézni, és megérti az ember, miért mennek évente hatszor "üzleti útra" Ázsiába (és Magyarországra) a német férfiak. Nem meglepő, a legkiválóbbak 60 éve kiszelektálták magukat a populációból.

A franciák koszosak és azt hiszik, hogy marha jók az ágyban. Arrogánsak, rátartiak, de piszok jó borokat és sajtokat készítenek. A francia külvárosokban sajátos nemzeti sport az autógyújtogatás és nem lehet szó nélkül hagyni, hogy beza több a koromfekete játékos a nemzeti válogatottjukban, mint fehér. 
 

Az oroszok melankólikusan agresszív, igénytelen alkoholisták, akik valahogy az erkölcsök terén nincsenek a toppon. Arrafelé minél nagyobb gazember valaki, annál valószínűbb, hogy megválasztja az istenadta nép magas beosztású vezetőnek - de ha mégsem, előbb-utóbb úgyis ott köt ki.
 

A cigányok haszonlesők, és hajlamosak belelovallni magukat a hisztérikus önsajnálatba, miközben szemrebbenés nélkül lopnak. Erőszakosak és végtelenül primitívek, nem tudnak és nem is akarnak egyetlen társadalomba sem beilleszkedni, de olyan abszurd, vízfejű, fordított társadalmakban, mint a magyar, nagyon jó táptalajra lelnek.
 

Az angolok csúnyák és szeretik az esőt, meg a jóféle sört.

Az írek vörösek, szeplősek, szeretik az esőt, a jóféle sört és nem szeretik az angolokat, mégis, bár van sajátjuk, az angolok nyelvén beszélnek. Praktikus.

Az olaszok császárok és hadvezérek leszármazottai, mégis sok esetben ők európa fehér (vagy legakábbis világosabb) bőrű cigányai, zajos, szabályokra nagy ívben szaró, igénytelen banda, akik szép, de megbízhatatlan autókkal száguldoznak. Pont olyanok, mint az autóik: látszólag stílusokak, de valójában felszínesek és csak a külsőségek számítanak nekik.

A szlovákok mind frusztrált, magyarozó bunkó gyökerek.

A románoknak, mint közismert, szőrös a talpuk és Daciával közlekednek, elég kulturálatlan módon, bár ahogy fogynak a fák a Kárpátok lejtőin, úgy gazdagodnak egyesek fertelmesen hirtelen arrafelé, s járnak hatalmas német cirkálókkal, ugyanolyan paraszt módon, mint pár éve a Daciájukkal.
 

A zsidók mindent önnön zsidóságuk felől közelítenek meg, saját felsőbbrendőségükbe vetett megingathatatlan hitük és persze a pénz mágikus imádata vezérli minden gondolatukat és tettüket. Másokkal szemben összetartóak, ezért irigységgel vegyes utálattal nézik őket az olyan népek, akik erre képtelenek (magyarok, ugye), de egymás szemét is kilopják sokszor ha a haszonról van szó. A zsidó viccek többségét állítólag zsidók találták ki.
 

Az arabok terroristák. Ezt mindenki tudja. Továbbá levakarhatatlanul vonzódnak a szőke nőkhöz. 

Az amerikaiak borzalmasan tudatlan, ostoba és undorítóan kövér, hangos népség. Mégis, egy iszonyúan hatékony, élhető, működőképes országot építettek maguknak, és valahogy mégis mindenki amerikai szeretne lenni.

És mi a helyzet kis hazánkkal? Sajnos az, hogy bajban vagyunk. Nagyon nagy bajban,, amelynek fő oka saját mentalitásunk. Az igénytelenségünk, erkölcstelenségünk, végtelen önzésünk, teljesen torz értékrendünk az oka minden bajunknak. Mert hát milyenek a magyarok? Sajnos a magyarok képmutatóak. Magukat találékonynak tartják, de valójában amit csinálnak, az gátlástalan ügyeskedés. Pofázni azt nagyon tudunk, de viselkedni azt nagyon nem.  A többség döglusta képzetlen proli, és ezen az sem változtat, ha amúgy elég rendesen összelopta magát és 20 miliós fekete autóval jár, de persze hamis rokkantkártyával parkol. Ennek igen komoly hagyományai vannak ebben az országban. Parkolni az sem tud nornálisan (nem hajlandó), aki amúgy fizet érte. Úgy általában mindenki drágább autóval igyekszik járni, mint amit valójában megengedhetne magának. Az értelmesebb kisebbség meg halálra dolgozza magát a büdös nagy semmiért, képtelen megvalósítani önmagát - a sikeres önmedezseléshez, karrierépítéshez, mint olyanhoz, nem ért és mint olyat, különben is megveti. 

 

Úgy általában mindenki az érvényesülés egyetlen lehetséges módjaként a kapcsolatokon, szívességeken és vaskos borítékokon keresztüli utat ismeri, és amikor nagy nehezen benyomják egy munkahelyre valami alacsony beosztásba, nagyon tud csodálkozni, hogy a felette pöffeszkedő bunkónak nincs még talán érettségije sem. Ez a mérhetetlen nepotizmus a fő oka annak, hogy szinte semmi sem működik rendesen, hogy a pozíciók többségében alkalmatlan, képzettlen, tapasztalatlan  idióták pöffeszkednek, akik  nemcsak dilettánsak és inkompetensek, de emberileg, morálisan is döglött, tisztességtelen, korrupt mocskok, akik energiájuk legnagyobb részét saját alkalmatlanságuk palástolására fordítják és mi sem természetesebb annál, hogy kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy véletlenül náluk felkészületebb ember kerüljön a beosztottaik közé.

 

Akikre melldöngetve hivatkozik a magyar, mint naaagy honfitársunkra, a legritkább esetben írták magyarul naplójukat. A magyar adótörvények példátlanul borzalmasak, azt a proli úgy oldja meg, hogy csal, a lúzerek meg eltartják kb. az összes többi potyautast. Valahogy egyiküknek sem jut eszébe inkább a szabályokon változtatni. Szokás ezt a mutyizásba, bratyizásba belezüllött, kelkáposztaszagú, sárbantocsogó helyet a következmények nélküli országnak hívni, ahol a hitvány, nyegle, arrogáns, gazember, bűnöző, a társadalmon élősködő önjelölt elit bármit megtehet bármiféle felelősségrevonás nélkül. A magyar választópolgár memóriája világviszonylatban is kimagaslóan gyenge. A kurváramegmondaniafrankótmindenről-t nemzeti sportként űzik legtöbben, és mindig, mindenre van magyarázat, pontosabban kifogás - de hát ezen már tényleg senki sem lepődik meg ott, ahol a legmelldöngetőbb mélymagyar is szlovák rendszámú kocsival jár.. 

 

Lennének gyökerei a magyarságnak, de el vagyunk vágva tőlük. A Kádár-diktatúrában szocializálódott generáció(k) különösen. És ezek ugye mit adnak tovább a gyerekeiknek? A nagy büdös semmit, a kelkáposztaszagú, álszent mutyizás, csalás, hazudozás, elhallgatás, besúgás, félrenézés hagyományát? Az új generáció feladata lenne visszatalálni az útra.. de ez elég reménytelen, különösen, hogy 90%-uk vastagon leszarja az egészet és csak meggazdagodni akar, lehetőleg mások kárára, vagy valahogy túlélni, csendben, porig alázva. 

 

A legtöbb magyarnak az a beteges, frusztrált kényszerképzete van, hogy a magyarság a nyugathoz tartozik, mint olyanhoz.. nyugathoz! hahh! ugyanmár. járhatnak a magyar adócsaló gazemberek különb x6-osokkal, mint nyugati fajtársaik, de mentalitásban soha, soha nem lesz nyugati a magyar nép, nem kellene ezzel áltatnia magát senkinek. Gyökértelen, frusztrált, irigy, önsorvasztó és rettenetesen álszent népség vagyunk, nem vagyunk tisztában értékeinkkel, hagyományainkkall és halvány fogalma sincs a legtöbb magyarnak arról, hogy mit akar a világban elérni, azon kívül, hogy mindenki kőgazdag és/vagy celeb létről álmodozik szánalmas nyomorában, és csak majmolják - jobb híján - a nyugatot, vagy azt a valamit, amit a korlátolt fejükkel annak gondolnak, de annak is csak az értéktelen, felszínes mocskát képesek importálni, mondjuk azt igen jó hatásfokkal, miközben a fejekben marad a végtelen, provinciális sötétség. 

 

Akinek meg mindez nem tetszik, az ki van kiáltva deviáns holdkórosnak és vagy elmenekült már innen rég, vagy belefullad a híg fosba, ahova azok húzzák vissza, ha netán ki akarna kecmeregni belőle, akikkel egy nyelvet beszél.

 

Ilyen társadalomra építve akarunk mi itt bármit is eléreni? Nem hiszek én már abban, hogy itt valaha bármi is jobb lehetne. Ilyen mentalitással ez sajnos képtelenség.

14 komment

Címkék: magyar kádár kommunizmus mutyizás korrupt diktatúra generáció álszent irigy frusztrált adócsaló kilátástalanság képmutatás mentalitás reménytelenség kiábrándító nepotizmus urambátyám ország béka segge alatt gyökértelen


2009.09.04. 20:29 Bukowszky

All this fucking Land ist krank

Kipróbáltam a Google fantasztikus fordító képességeit, a teszt szöveg az előző poszt volt. Az eredmény siralmasan szórakoztató. Vagy szórakoztatóan siralmas.

Az eredeti szöveg:

Felfordul a gyomrom attól, amikor valaki látványos seggnyalásba kezd valakinél, akitől vár valamit, miközben látványosan leszar mindenki mást.. ebben a szaros országban minden egy beteges, velejéig korrupt, mocskos, gennyes kapcsolati hálózat farkastörvényei szerint történik, és az égvilágon senki és semmi nem védi az egyének érdekeit. Mindenki teper, másokat a szarba taposva, senkiházi elvtelen mitugrászok pöffeszkednek a bálvány-létrájuk minden tetves fokán, ebben a szarbazüllött seggnyalodában. Az egész korrupt kapcsolati háló legnagyobb aljassága talán az, hogy képes palástolni a seggnyaló törtetők végtelen hozzá nem értését. No meg az, hogy képes elhitetni a sok nyomorulttal, hogy ha kitartóan törtetnek, talán egy szép napon majd ők szarhatnak mások fejére. A legaljasabb, legelvtelenebb, legdilettánsabb mocskok egy kis részének sikerül is. Engedje meg nekem a világ, hogy mindehhez én ne tapsikoljak örömömben.

Angol verzió:

Turn one's stomach from when you start something else spectacular rimming whom expect something spectacular shit while everyone else .. all this fucking country is a sick, corrupt to the core, dirty, crappy farkastörvényei according to the network connection, and nobody and nothing to protect the interests of individuals. Everyone Teperi, lawyer, and others taposva shit, nobody unprincipled snipper-snapper in puff-ladder all the lousy eye idols, this szarbazüllött seggnyalodában. Corrupt the entire network connection is perhaps the greatest infamy that can conceal the seggnyaló Entourage endless incompetence. No it is miserable to be able to convince many that if you consistently pushers, maybe one day they will head szarhatnak others. The meanest, legelvtelenebb, legdilettánsabb dirtballs a small part of its successes. Let me in the world, that all this was not tapsikoljak joy.

 

És a német:

 

Schalten Sie den Bauch aus, wenn Sie etwas anderes erwarten, die spektakuläre Rimming etwas Spektakuläres shit, während alle anderen .. all this fucking Land ist krank, bis ins Mark korrupt, schmutzig, crappy farkastörvényei je nach Netzwerk-Verbindung, und niemand und nichts, um die Interessen des Einzelnen zu schützen. Jeder Teperi, Rechtsanwalt, und andere taposva shit, niemand prinzipienlosen snipper-Schnapper im Blätterteig-Leiter alle lausig Auge Idole, diese szarbazüllött seggnyalodában. Corrupt das gesamte Netzwerk-Verbindung ist vielleicht die größte Schande, dass die seggnyaló Entourage endlosen Inkompetenz verbergen kann. Nein, es ist unglücklich in der Lage sein, viele davon überzeugen, dass, wenn Sie konsequent Drücker, vielleicht eines Tages werden sie szarhatnak anderen Kopf. Der geringste, legelvtelenebb, legdilettánsabb dirtballs einen kleinen Teil seiner Erfolge. Lassen Sie mich in der Welt, dass all dies nicht tapsikoljak Freude war.

 

(Érdekes észrevétel: a magyart előbb angolra fordítja le a google és abból gyárt németet.)

 

6 komment

Címkék: magyar korrupció állás álláskeresés mutyizás átverés korrupt csalódás generáció álszent frusztrált kilátástalanság képmutatás mentalitás reménytelenség elveszett jelentés kiábrándító nepotizmus urambátyám ország mi az élet értelme


2009.09.02. 10:15 Bukowszky

Csak őszintén..

 

 

       

Felfordul a gyomrom attól, amikor valaki látványos seggnyalásba kezd valakinél, akitől vár valamit, miközben látványosan leszar mindenki mást.. ebben a szaros országban minden egy beteges, velejéig korrupt, mocskos, gennyes kapcsolati hálózat farkastörvényei szerint történik, és az égvilágon senki és semmi nem védi az egyének érdekeit. Mindenki teper, másokat a szarba taposva, senkiházi elvtelen mitugrászok pöffeszkednek a bálvány-létrájuk minden tetves fokán, ebben a szarbazüllött seggnyalodában. Az egész korrupt kapcsolati háló legnagyobb aljassága talán az, hogy képes palástolni a seggnyaló törtetők végtelen hozzá nem értését. No meg az, hogy képes elhitetni a sok nyomorulttal, hogy ha kitartóan törtetnek, talán egy szép napon majd ők szarhatnak mások fejére. A legaljasabb, legelvtelenebb, legdilettánsabb mocskok egy kis részének sikerül is. Engedje meg nekem a világ, hogy mindehhez én ne tapsikoljak örömömben.

6 komment

Címkék: magyar ország korrupció állás álláskeresés mutyizás átverés kósa lajos korrupt generáció álszent frusztrált kilátástalanság képmutatás mentalitás reménytelenség kiábrándító nepotizmus urambátyám ország


2009.08.26. 12:13 Bukowszky

pár sor azoknak, akik fogyni szeretnének (nekem, hahh)

-kevesebbet enni

            -RITMUS és TARTALOM!

 

-reggeli: gyümölcs - 8 körül (nem túl kalóriadús, pl. banán nem jó, inkább citrus)

            -ebéd: könnyű, sok zöldség, saláta, rost, husi, stb, szénhidrátos köret nélkül, leves –       

                          12-13 között

            -vacsi: kb. mint az ebéd, 18 óra előtt!

 

            -a három étkezés között SEMMIT

            -étkezések előtt egy nagy pohár víz jót tesz

 

            -KIZÁRT: -kenyért, krumpli, tészta, pizza, sajt, zsíros, cukros szarok

                               -semmi cukrozott ital, üdítő! Tea sem! Kávé is cukor nélkül!

            -Mértékkel: fekete csoki         

 

 

-mozogni

           RENDSZERESEN és KÖVETKEZETESEN! 

 

        kardió

            -naponta minimum 1, de inkább 2 óra aktív, gyors gyaloglás

         -és:

            -50 fekvőtámasz, 50 felülés, 50 gugolás, csak mert miért ne

 

és ennyi!

Garantált eredmény egy hónapon belül

 

A mindenféle divatos diéták semmit sem érnek mozgás nélkül, és azzal együtt is csak feleslegesen bonyolítják az életet. Egyszerűen kevesebbet kell enni és tartózkodni kell az olyan ételektől, amelyek köztudottan hizlalnak, ezeket mindenki nagyon jól ismeri. Ezeken kívül is egy egész univerzumnyi lehetőség van és szinte bármit lehet enni, csak mértékkel és megfelelő ritmusban.

Aki nem mozog, semmit sem ér el, csak kínozza magát és éhezik. Éhezni nem szabad! Fogyókúrázni, mint olyat, sem szabad – aki nem eszik, természetesen veszíteni fog a tömegéből, de csak annyit ér el vele, hogy a többszörösét hízza vissza idővel. Marhaság. Enni kell, csak több ésszel és mozogni. Aki nem eszik de ugyanúgy döglik egész nap, mindenhova kocsival megy, már ha megy bárhová is, lelassul az anyagcseréje és csak legyengíti magát, és ha a lecsökkent tápanyagigénye alá akar menni – hogy fogyjon – gyakorlatilag éhenhal. (és még akkor sem fogy le)

Teljesen felesleges a tv-ben hirdetett marhaságokat megvenni drága pénzért. Egy kényelmes sétálócipőn kívül semmi másra nincs szükség. Persze egy pár súlyzó rendszeres és szakszerű használata sem fog megártani.

A felüléseket nem kell erőltetni, csak a gerincet rongálod vele, és akármekkora hasizmokat növesztesz, a több centis zsírréteg el fogja takarni és végső soron csak még nagyobb hasad lesz. Azért azt a napi ötven felülést érdemes megcsinálni, megfelelő technikával, de önmagában ettől ne várj csodát. (háton fekve, láb felhúzva, a vállak közelítenek a plafon felé)

Nem létezik helyi, célzott zsíreltüntetés. Nyomkodhatod, melegítheted, edzheted a hasad, segged, nem fog eltűnni a zsír. Kardio típusú mozgás által lehet csak a test tejes zsírállományát csökkenteni – és majd a tested eldönti, hogy honnan, milyen arányban és mértékben.

 

9 komment

Címkék: táplálkozás életmód fogyókúra diéta fogyás recept mozgás egészséges fogyni


2009.08.22. 20:34 Bukowszky

Újévi fogadalom

Annak, aki lehúzott több, mint két évtizedet a közoktatásban, az új év sokkal inkább szeptember elején kezdődik, mintsem januárban. Így számomra is hagyományosan ez az időszak az új kezdetről, tiszta lappal indulásról szól. (még ha nem is kezdtem minden szeptembert új iskolában)

Ennek a nyárnak az egyik nagy tanulsága az volt, hogy számos embert körülöttem, minden tettüket és gondolatukat, és különösképpen a hozzám való viszonyukat az a bizonyos jól ismert sárga irigység motiválja. Minden frusztrációjuk, komplexusuk és gyűlöletük mögött valójában a nyers irigység van, semmi más.

Hát egyet megigérhetek: igyekszem a jövőben még sokkal több okot adni rá, és még sokkal kevesebbet foglalkozni az ilyen hitvány alakokkal. Magyarországon ez sajnos népbetegség, számolok ezzel, de inkább elviselem ellenségeim szánalmas és alaptalan gyűlöletét, vagy e társadalom végtelen kirekesztését, mintsem úgynevezett barátaim irigységét. Egyúttal igyekszem még jobban megbecsülni azt a néhány embert, akit tényleg barátomnak nevezhetek. Továbbá nem fogok meglepődni azon, hogy amint elkezdek nem tudomást venni irigyeimről, derűsebb és boldogabb leszek. Ezt a pozitív energiát pedig a céljaim megvalósítására és az arra méltókkal való kapcsolataim ápolására tudom fordítani. Kezdetnek nem rossz, talán.

Az egész már csak azért is nevetséges, mert oké, előrébb tartok a nagy menetelésben a pilótává válásban, mint azok (a felvételük idején), akiket 5-6 éve relatíve simán felvettek olyan jó nevű légitársaságokhoz is, mint pl. Malév, de ezer és egy okból én még nem kerültem sorra, és ez teljesen kikészít; haszontalan, semmirekellő, felesleges senkinek érzem magam, és épp ezért nem is gondoltam volna, hogy bárki is irigykedne az általam rendkívül kilátástalannak, nyomorúságosnak tartott életemre. Aztán kiderül, hogy mégis. Fura. Mondtam már, hogy ez egy nagyon fura társadalom? Az ember egyszerűen nem lehet elég nyomorult ahhoz, hogy ne legyenek irigyei. Ez aztán a tanulság. Na jó, gyerünk, lássunk neki még egy körnek, még a végén lemaradok. A mókuskerékben. Ott márpedig egyedül szokás futni, tessék észrevenni.

  

1 komment

Címkék: repülés állás álláskeresés pilóta irigy kilátástalanság mentalitás reménytelenség hiábavalóság nyíregyházi főiskola nepotizmus urambátyám ország


2009.03.26. 09:42 Bukowszky

A bal vörös, a jobb zöld (középen meg fehér)

Sosem kívántam holmi meg nem értett zseni szerepében tetszelegni, ahogy sikertelennek sem vallottam magam. (nem nagyon szoktam ezt a kifejezést használni) Bár az tény, hogy nem tekintem semmilyen értelemben példának a ma Magyarországon sikeresnek tartott embereket. A naaaagy sikerhez és boldogsághoz (hahh) vezető út közben egyszerűen feltettem magamnak a nagy kérdést, miszerint mit csinálnék akkor, ha semmit sem kellene csinálnom, és azt választottam. Időközben egyre magasabbra emelkedett a feltétele annak, hogy egyáltalán belépjek ebbe a kis klubba, és való igaz, hogy néha úgy érzem, mintha egy egyre távolodó vonat után futnék, botladozva a talpfák között. A nagy kitérőkön már azt hiszem túl vagyok. És most már sokkal többet akarok.

Hogy eltévedt ember lennék? A társadalom részéről tény, hogy nulla visszajelzést kapok létezésem értékét illetően, de egy ilyen eltévedt társadalom züllött értékrendje nem is érdekelt sohasem. (Ennek felismeréséből nem következik automatikusan az, hogy magamat különbnek tartanám. Csak másnak.) És persze, hogy pocsék azt látni, hogy egykori csoporttársaim, barátaim már mind dr-rel meg Dr-rel a nevük előtt parádéznak a sikerben :).. (egy frászt parádéznak amúgy, ugyanúgy küzdenek a mindennapi túlélésért, mint bárki más és legkevésbé sem boldogok, vagy ha mégis, nem emiatt)

Egyáltalán nem megyek én mindennel és mindenkivel szemben, sőt, de nem egyszerű ebben a volt diktatúra beidegződéseivel vergődő vadkapitalista rendszerben olyanokkal versenyezni, akik nem tartják be (az amúgy sok esetben ostobán rosszindulatú) szabályokat. Csakhogy pünkösdi királyság ez, szépen magától szét fog hullani, amikor már tényleg minden pozícióba alkalmatlanokat ültettek haveri alapon, és senki nem fog érteni ahhoz, ami a dolga lenne. Semmi túlzás nincs abban szerintem, hogy ma dilettáns, inkompetens ügyeskedők irányítanak majdnem mindent. (tiszteletem a kivételeknek, azért vannak, nagyra is tartom őket) Szélsőséges lenne azt mondani, hogy ez így nincs rendjén? Szélsőséges úgy látni, hogy ez az egész máris elkezdett szétesni? Szélsőséges azt mondani, hogy ezen változtatni kell, nem pedig megerőszakolva magamat, elvtelenül belekényszeríteni magam? Ugyan hova vezetne az? Meg nem értett zseni, egy maverick lennék, mert én ebben így nem kívánok részt venni? hm.. a fene tudja. Lehet. Csakhogy a világot nem a konformisták vitték előre. Sosem. Teljesen más kérdés, hogy most nem sok eszközöm van a változtatáshoz, de abban biztos vagyok, hogy nem vagyok egyedül. A kimondott és ki nem mondott szavakban rejlő erőt meg egy nőtől már megtanultam. De azt is, hogy fel kell ismerni a pillanatot, amikor mindegy, mit mondunk. 

Az, hogy a repülés a választott hivatásom, egy dolog. Nagyon komoly kompromisszumokra voltam eddig is képes ezért, és ezután is mindent megteszek a "sikerért", de megalkuvásra nem vagyok hajlandó; szeretnék közben ember maradni. Mondtak már ilyen páran, tudom, és néhányuknak sikerült is.. az ő gondolataik futnak programként bennem. Repülőgépet vezetni nagyszerű, embert próbáló dolog, és persze, szeretnék nagyon is helyt állni, a magam kis szintjén egész jól csinálom és szeretném a legmagasabb szinteken is. Nem érdekelnek a kiskapuk, nem létkérdés (még ha az is, akkor sem ismerem el :) ), hogy ezt csináljam, eleve azért kezdtem el, hogy kipróbáljam magam, hogy én a magam erejéből elérjek valamit, hogy reggel a tükörbe tudjak nézni. Segítséget persze lehet és kell is tudni kérni és el is kell tudni fogadni, de ne csak azért legyek az, ami, mert valakinek a valakije vagyok, akkor az egész semmit sem ér és na akkor lenne aztán tényleg hiábavaló az egész létezésem; teljesen függetlenül attól, hogy mennyire csinálom jól és hány nulla van a bankszámlám kivonatán. Nyugtáztam, hogy ez ma ebben a társadalomban így megy, de nehogy már én érezzem emiatt rosszul magam. Derűs nyugalommal várok és bízom abban, hogy a legsötétebb éjszaka után jön a legfényesebb hajnal.
 

14 komment

Címkék: repülés siker társadalom boldogság csalódás pilóta töprengés igazságtalanság reménytelenség hiábavalóság nepotizmus urambátyám ország meg nem értettség


2009.03.03. 16:59 Bukowszky

Édes kis piros csodabogaram

 

Tizenkilenc éves voltam, amikor egy napfényes februári reggelen hirtelen felindulásból elköltöttem a tandíjamra szánt pénzt egy piros, napfénytetős kispolszkira. Ezt az egyet néztem meg, a második legolcsóbb volt a hirdetések között. A legolcsóbbat elvből kizártam, elhitetve magammal, hogy van fogalmam arról, amit csinálok. Akkoriban Szegeden éltem, túl nagy választék nem volt, egy közeli faluba kellett kibuszozni. Hideg volt, nem sok kedvem volt visszafelé is busszal menni, és különben is, a „piros, napfénytetős” varázsszavak megtették hatásukat kellőképpen.

 
Szerelem volt első látásra. Zasztava ülések voltak belehegesztve, óriási szerencsével nekem pont megfelelő helyen rögzítve, így meg kell mondanom, nagyon kényelmes volt. Kicsi, de kényelmes, pedig jómagam már akkor sem éppen tipkus kispolszki tulajdonos méretű voltam. Ez okozott némi fejtörést a történet végén, de végül szerencsém lett.
 
Imádtam, tényleg szerelmes voltam ebbe az autóba, ami amúgy persze mai szemmel egy roncs volt, de azt meg kell hagyni, elég jól ment, nem nagyon gyorsult le senki. Ötvennél sokkal gyorsabban sosem mentem vele, de addig egész tűrhető ütemben fordult jobbra a sebességmérő mutatója. Imádtam a hangját, ahogy a farmotor rezgette az autót, ahogy éreztem a kormányon a hátam mögött duruzsoló motor rezgéseit a különböző fordulatszámokon. Nagyszerű volt. Akkor is azt mondom, hogy nagyszerű autó volt, ha így végiggondolva, tekintélyesen hosszú lenne hibáinak lajstroma.. Egyszer leszakadt a lökhárító az egyik oldalon, és úgy közlekedtem vele, üstökösként szikracsóvát húzva magam után. Na persze, talán ha nem ugráltam volna rajta, nem tört volna le. És persze, talán ha nem cipőfűzóvel rögzítem vissza, akár két kanyart is kibírt volna.
 
Egyszer pár napig nem használtam, emiatt a benzin visszafolyt a tartályba, a vezeték fellevegősödött, és indításnál nem tudott benzint szívni magába a motor. Fogtam, miután észrevettem, hogy nincs benzin a benzinszűrőben, levettem, jól beleszívtam, egyből lett benzin benne, és aztán már pöccre indult. Kicsit émelyegtem aznap, de marha büszke voltam magamra, hogy én, a nagy mérnök, megoldottam a problémát, semmi sem állhat az utamba. Ettól eltekintve, valamint azt leszámítva, amikor egyszer lemerült az akksi, mert egy pár napig hazamentem szüleimhez - természetesen vonattal - mindig indult szépen, pedig hűvösek voltak akkor a koratavaszi reggelek még abban a napfényes városban is.
 
Egy másik alkalommal nem nagyon akart menni a jószág, hússzal tudtam csak végigvánszorogni a körúton, és közben iszonyú benzinszag terjengett az autó körül. Begurultam egy benzinkúthoz, tankoltam bele egy keveset, bementem, fizettem, majd miközben visszasétáltam csodálatos piros harciszekeremhez, átgondoltam a dolgot, és mintegy varázsütésre összeállt a kép a fejemben. Odaléptem a hátuljához, kinyitottam és azonnal a megfelelő helyre nyúltam, az egyik gyertyáról leesett gyújtáskábelhez. Miután egy mozdulattal visszatettem a helyére, a régi jól megszokott szédületes tempóban száguldottunk el a kútról. Én és a polszkim. Így ment ez akkoriban. Micsoda idők voltak!
 
Aztán az történt egyszer, hogy elszakadt az indítóbovden, és egy darabig úgy kellett indítani, hogy motorháztető kinyit, a külön e célra rendszeresített fadarabbal benyúl, megnyomja a kart, amit a dowden húz az önindítón, ekkor röff röff beindult. Ugyanezt, el lehet képzelni, milyen volt előadni a lámpánál lefulladás után.. Főleg, ha elfelejtettem közben üresbe tenni.. Micsoda kalandok voltak! Semmiért nem adnám őket. Aki nagy rutinos rókaként nem emékszik többé ezekre a kezdő botladozásokra, elfelejt igazán élni, azt hiszem.
 
Aztán elérte persze a kis piros csodabogár is pályafutása végét nálam, egy hullaszállító vállalkozó vette meg az utolsó pillanatban; ha aznap nem vitte volna el senki, éjjel begurítottam volna a Tiszába – így szólt a szent fogadalom. A vevőm megunta, hogy a merci halottaskocsival megy a teszkóba is.. komolyan mondom féltem attól az embertől. Büszkén mesélte, hogy náluk a szakma apáról fiúra száll. Hosszas alkudozás után felmentünk hozzá egy panellakásba, hellyel kínált, miután kitessékelte a harcikutyát a fotelből, kinyitotta a szekrényt, kivett belőle egy tizenöt centi magas pénzköteget, és leszámolt pár darab ötezrest a tetejéből nekem. Hazasétáltam, gondolván, hogy sosem hallok többet a kisautómról, de egy óra múlva csörgött a telefonom, ő hívott, alig mertem felvenni. Nem is vettem. Rémeket láttam, biztos rájött, hogy mekkora roncsot adtam el neki. Végül csak visszahívtam, az volt a gondja, hogy nem találta a hátramenetet, és emiatt percek óta feltartotta a forgalmat valahol. Elmagyaráztam, hogy a kezét milyen szögben tartva kell húzni, nyomni, forgatni, kiakasztani a kart, hogy aktiválódjon a hátramenet üzemmód, megköszönte, letettem és ezután tényleg nem is hallottam az autóról.
 
Egészen úgy öt évvel későbbig, amikor levelet kaptam a szegedi rendőrségtől, kérték, hogy ugyan legyek oly jó és szállítsam el a tulajdonomban lévő Polski Fiat személygépjárműre hasonlító roncsot a retek vagy rózsa vagy talán liliom utcából, ahol évek óta rohad. Valahogy sikerült meggyőzni őket arról, hogy nem az én tulajdonom. Aztán pár évre rá a miskolci önkormányzattól is levél érkezett, amelyben felszólítottak, hogy legyek szíves vagy hét évre visszamenőleg megfizetni a tulajdonomban lévő Polski Fiat súlyadóját. Ezen már csak nevettem, és közben a szőke Tisza hullámaira gondoltam, ahogy tizenkilenc évesen a belvárosi híd mellett ülve a rakparton bámulom a tovatűnő habokat.
 
Persze lebuktam vele, a hülye biztosítótól az otthoni címemre küldték a számlát. Valahogy kimagyaráztam, és valahogy a tandíjat is befizettem végül. A kocsi természetesen, ahogy az lenni szokott. anyagilag jó nagy bukás volt, de lehetett volna nagyobb is, később ezt is megtanultam. Fiatalkori szép emléknek viszont jobbat nem is kívánhat az ember. Azóta sem szerettem úgy autót és az életet sem néztem olyan reményekkel, mint akkor, tizenkilenc évesen, az első autómban vigyorogva.

7 komment

Címkék: autó piros fiatalság kispolszki mi az élet értelme


2008.12.10. 11:36 Bukowszky

Jegyzetek a szépségről és a Starbucksról

A szépségről

 

Talán már írtam, hogy az orvosi egyetemen találkoztam a legértelmesebb, de messze a legbutább emberekkel is (értsd: a hely általam kissé idealizálva feltételezett szellemi színvonalához képest) életem során; az, hogy valaki orvostanhallgató, semmit sem garantál. Nyilván nem retardált, persze, de attól még lehet nagyon, nagyon buta.  A seggeléshez nem kell egy cseppnyi ész sem, ugyebár. (félreértés ne essék: fényévekkel nagyobb szellemi teljesítménynek tartom az orvosi egyetem elvégzését középszerű memóriagépként is (akárhány év alatt), mint azt, amit én csinálok azóta, hogy otthagytam a hülye fejemmel – de nem minden fenntartás nélkül)

Tucatszámra ismerek olyan szőke (és barna) picsát, akit apuci anyuci benyomott az orvosira, szó szerint megvették neki a nehezebb vizsgákat, de a medika nem biztos, hogy kettőig el tud elszámolni. (hehh, a matek pontok nem számítottak a felvételin - az én időmben legalábbis)

 

Számomra a szépség, a valódi, természetes szépség az intelligenciából is fakad. A valódi, természetes, szikrázó értelemből és tehetségből.

Úgy találom,  akinek 110%-os a génkészlete, tényleg nagyszerű, pompás a testfelépítése, egészséges, stb.. az általában okos is. (És még mindig nem a bemagolt és pár óráig nem elfelejtett képletek száma az ész mértékegysége, ahogyan az IQ sem)

A ránézésre is sík hülye, ostoba szőke picsák, akik a címlapokon is vigyorognak, számomra sohasem voltak az igazi szépségek közé sorolva. Ezek buta, proli ribancok, akik atavisztikus szexuális vágyat ébresztenek nyers, közönséges stílusukkal a legtöbb férfiben, és ennyi. Ez még nagyon messze van az igazi szépségtől.

Amúgy hát igen, a szép lányok nem mindig vannak motiválva, hogy tanuljanak - ha úgy nőnek fel, hogy mindenki el van tőlük ájulva és mindent megkapnak és mindig akad egy férfi, aki megcsinálja nekik, ami valójában az ő dolguk lenne.. aztán húsz éves korukban férjhez mennek, gyereket szülnek..  és soha nem tanulnak meg kettőig elszámolni, mert hát nincs rá szükségük, sosem várta el tőlük senki. Persze rengeteg buta férfi van hatalmas igényekkel. És pár értelmes férfi is akad egészen csekély intellektuális igénnyel a párválasztás területén. Minden kórházban van olyan doki, aki a nővérekre bukik.. és minden légitársaságnál akad pilóta, aki a sztyuvikat hányja kardélre. A könnyű préda íze is édes egy szar nap végén.

 

A dolog persze nem ilyen egyszerű. Láttam már olyat, hogy egy doki nővér felesége menet közben feltámadt intellektuálisan, és elvégezte az orvosit; család, három gyerek mellett, és csont nélkül végig a legjobbak között volt. Hogy mennyire volt a fenti értelemben valóban intelligens? Fene tudja, de én valamiért nagyon nagyra tartom őt. Ugyanígy igyekszem nem minden utaskísérő hölgyeményt buta libának tartani - miért is ne lehetnének kivételek. Tudom, hogy vannak.

Akárhogy is, kevés nő fogja fel 17 évesen, hogy a szépség nem fog örökké tartani.

 

 

A Starbucksról

 

A Starbucks a kávézók McDonalds-a. Nem prémium minőség, ezt óriási tévedés hinni, viszont standard, kiszámítható. Egységes minőségbiztosítási rendszer. Biztonság. Márkanév. És minden, ami mögötte van. Például egy kis hype. Meg az a bizonyos Fair Trade. (amit az errefelé tevékenykedő multik hírból sem ismernek – de a magyar vállalkozók sem)

 

A Starbucks azért irritálja az embert, mert közepesen jó minőségű, egyáltalán nem prémium, talán csak trendi, viszont iszonyú drága. Amerikában sem olcsó, de persze senkinek sem okoz gondot, s így ott az tud lenni, ami, míg itt ez is kifacsarva, másfélszeres traszszubsztanciáción átkínlódva magát, a helyi kivagyi sznobok címerében talál új kifogást a létezésre.

Ugyanúgy, ahogy külföldön a McDonalds egyáltalán nem drága, sőt, nagyon gyakran a legolcsóbb lehetőség enni valamit, a Starbucksba is bárki bemehet jobb helyeken, és be is megy. A mekibe kifejezetten prolik, bevándorlók, kisebbségiek és szinte csak tizenéves fiatalok járnak kultúrált közösségekben. A Starbucks egy fokkal jobb, trendibb, leginkább irodai rabszolgák és metroszexuális, igényeskedő, eltorzult értékrendű sznob juppik és juppi-wannabe-k járnak, bár szerintem azt ők sem hiszik, hogy a világot ott váltanák meg. Gondolok persze a belvárosi kávézókra. De tekintve, hogy a világon több, mint 16000 Starbucks kávézó működik, ebből majdnem 12000 az USA-ban, hát ott, ahol minden második benzinkút mellett van egy ilyen, na azokba jár minden bódog és bódogtalan. Tegyék, ezzel ott nincs is senkinek semmi baja.

No de a magyar valóság: amíg ott bárki, tényleg bárki megihat egy 3-4 dolláros kv-t és meg is iszik, addig itt, 20 évvel a rendszerváltás és beígért jóléti fordulat után még mindig egy igen szűk réteg engedheti ezt meg magának és ezt a legtöbb ember tragédiaként éli meg. Hol jár ma Magyarországon egy tanár, akár egy egyetemi tanár Starbucksba? Nem azok az emberek lettek a jóléti fordulat nyertesei, akiknek kellett volna, akik megérdemelték volna. Pontosan tudjuk, kik a nagy nyertesek ebben az országban. Pontosan tudjuk kik és mennyi munka árán ülnek ma 20-30 milliós böhöm nagy fekete audikban. Irritálja az adófizető embereket, amikor ezek az erkölcstelen mocskok hamis rokkantkártyával parkolnak pl. a Starbucks előtt és szürcsölik az ezer forintos amúgy középszerű minőségű kávét, az adójukat meg valahogy elfelejtik befizetni. No de az valahogy nem az igazi, ha az értelmiség azért vet meg bizonyos dolgokat, mert drágák, és nem azért, amik. No és akkor mi van, ha vannak dolgok, amelyek egyszerűen csak drágák, és ennyi? Ilyen lenne a Starbucks kávé?

 

Nekem alapvetően semmi bajom a Starbucks-szal. (Annál több a hazai sznobokkal.)Általában egyfajta kedélyes rajongással viszonyulok az efféle amerikai találmányok felé. Sőt, még a hosszú kávéval sincs bajom, mint olyannal. Legalábbis nem vonom kétségbe a létezéshez való jogát, mint, mondjuk, egyesek, a szarvasi csodaeszpresszógépük árnyékából. Persze kávérajongóként nálam is az olasz ristretto, esetleg lungo, de mindenek előtt az espresso a csúcs, de nem szabad korlátoltnak lenni. egy suzuki hajabusa nyergéből sem illik fikázni a bicajosokat. Amerika életszeretetét, Amerikát, minden (óriási) hibájával együtt is nagyon élhető, normális helynek tartom. Amerikai repülőgépet vezetek, zömmel amerikai zenét hallgatok, amerikai filmeket nézek, amerikai találmány a kedvenc sportom, hangszerem, sőt még vörösborból is az amerikai az egyik kedvencem, és még sorolhatnám. Teljesen képes vagyok azonosulni az amerikai életszemlélettel, mentalitással. (nem arra a részére gondolok, amit az itteni emberek annak tartanak, és vetnek meg, talán joggal, hanem az igazi, teljes dologra) Ha győzném tankolni és tudnék hol parkolni vele, amerikai kocsival járnék, és igen, ha tehetném, ott élnék és képes lennék a szó legszebb értelmében amerikaiként ott élni.

 

És talán a sarki Starbucksba ugranék be minden reggel kávéért. Fene tudja. Ki kellene próbálni.

 

29 komment

Címkék: amerika kádár egyetem szépség szőke átverés sznob diktatúra csalódás starbucks töprengés kilátástalanság reménytelenség mi az élet értelme nem ezért élsz faszmájer aranyifjonc


2008.10.21. 11:04 Bukowszky

Roundabout

Az emberek azt látják, amit látni akarnak. Csak azt veszik észre, amit eleve odaképzelnek. Persze legtöbbször én is. Ez végtelenül korlátolttá tesz mindannyiunkat, ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra. Ha mindenképpen mondanom kell magamról valamit, azt mondanám, hogy azért néha, egy kicsit, megpróbálok más szemmel tekinteni a dolgokra és másnak látni őket. De nem vagyok én olyan nagy, mint amilyen kicsinek igyekszem mutatni magam, sajnos a hitványságot, a nyers, emberi hitványságot nem tudom másnak látni, akárhogy nézem.

A tükörben sem.

Mindenesetre az jó volt, amikor életemben elõször el tudtam hinni, hogy közvetítõ lehetek Ég és Föld között. És ahogy megtanulok egyre jobb döntéseket hozni és értük felelősséget vállalni, úgy válok egyre derűsebbé.
 

5 komment

Címkék: tükör töprengés mi az élet értelme nem ezért élsz


2008.08.07. 09:46 Bukowszky

Swamp-road Possibilities

 

 

 

Ha meg szeretném érteni az életet ezen a bolygón, kézenfekvő egyszerűsítéssel a világot felépítő embereket nagyrészt kronológiailag elkülönített csoportokra, generációkra oszthatom és ezáltal lényegében mindent meg tudok magyarázni, vagy legalábbis el tudok helyezni. Hatalmas fába vágom a fejszém, nem fogok elmerülni a részletekben, a legmélyebb összefüggésekre a legmesszemenőbb egyszerűsítéseken keresztül kívánok rávilágítani.
Kezdésképp az első részben tisztázzuk az alapfogalmakat.
 
Generáció: görög eredetű szó, blablabla, nézze meg a lexikonban, akit érdekel, úgyis tudja mindenki, mire gondolok, arra hívnám fel inkább a figyelmet, hogy angolban a generation kifejezés egyszerre jelent alkotást, létrehozást, fejlesztést és nemzedéket.
 
Hagyományos biológiai értelemben a szülők és az utódaik születési ideje közötti különbség, ami mintegy 25-35 év. Természetesen az emberek folyamatosan születnek, történelmi korszakonként azonban hasonlóságot mutatnak az adott érában aktív emberek. Más megfogalmazásban egy nemzedék körülbelül megegyező életkorú (vagyis nagyjából ugyanakkor született) emberek csoportja. Tulajdonképpen lehetne néhány évente külön generációkat definiálni, mindenki tapasztalta, hogy a nála akár csak néhány évvel idősebb vagy fiatalabb emberek is mennyire máshogy gondolkodnak, szinte mintha nem is ugyanazon a bolygón élnénk, mégis célszerűbb a klasszikus felosztásnál maradni, esetleg nagy- és kis generációkat megkülönböztetni. Én mondhatni a kis magyar módszerváltás utáni elveszett generációhoz tartozom, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy megragadják a lehetőségeket, a tizenéves szomszédom pedig az emó-generációhoz (akár emós, akár nem), semmi közünk egymáshoz, de mindketten az internetgenerációhoz tartozunk. (figyelik a helyesírást?) Na de ne szaladjunk ennyire előre. (és azt se felejtsük el, hogy ez az egész egy nagyon durva egyszerűsítés) Kijelenthető, hogy a történelem, kiemelten a huszadik század, a generációk történelme. Ilyen értelemben a nemzedék kifejezés bőven túlmutat bőrszín, vallás, vagyon és hasonlók különbségein, a XXI. században pedig várhatóan teljesen globális értelmet nyer.
 
A huszadik századra vonatkozóan lehetetlen minden országban érvényes felosztást meghatározni. Legrészletesebben a nyugati, azon belül is az amerikai társadalom nemzedékeivel kívánok foglalkozni, hiszen ők a legmeghatározóbbak, ha tetszik, ha nem.
 
Kis kitérő
Mindenki látott már családfát. Minden embernek két szülője van, azoknak is kettő, így lehet mindenkinek négy nagyszülője, nyolc dédszülője és így tovább. Hatvannégy generációt feltérképezve (körülbelül 2000 évre visszatekintve) megállapítható, hogy minden embernek 18 446 744 073 709 551 616 őse van. No most, józan számítások szerint a Földön valaha élt összes ember száma 100 milliárd, vagyis 100 000 000 000. Látják az ellentmondást? Miként lehetséges ez? Kommentekben várom a megoldást a rejtélyre. :)
 
A folytatásban részletesen összeszedem a nevezetesebb generációkat, elárulom a választ a fenti talányra és foglalkozom William Strauss és Neil Howe nemzedékelméletével, amely szerint periodikus ismétlődés érhető tetten a generációk sorában.

Szólj hozzá!

Címkék: kádár rendszerváltás diktatúra generáció töprengés gyökértelen


2008.06.12. 13:13 Bukowszky

Miért nem jár Bukowszky moziba?

-filmbuzi vagyok
-letöltök. sokat.
-van lassan vagy 2000 filmem itthon, a legjobb filmek, örök klasszikusok, minden.
-a mozikban évek óta 10-ből 8 film igénytelen limonádé, nem méltatom arra, hogy nettó két órát egy ilyen szemétre szánjak
-a mulitplexek pofátlanul drágák
-van saját vetítőm és hifim - és ebben semmi luxus nincs 2008-ban
-1000-1500 Ft egy mozijegyért - na ez a luxus, nem a saját projektor
-akármilyen foteleket tesznek be, egy mozi mindig nagyságrendekkel kényelmetlenebb lesz, mint a saját kanapém
-ilyen jegyárak mellett nem vagyok hajlandó negyed óráig reklámokat nézni
-biztosan antiszociális vagyok, de nem bírom elviselni más csámcsogását, szagát és telefoncsörgését. (a mellettem ülő által match-os szatyorból elfogyasztott pacalpörköltről nem is beszélve --> http://puruttya.blog.hu/2008/06/07/puruttya_zaba_kaja_toth_vera
-utálom, ha a szemembe világít oldalról az "exit" fény..
-az egyik nőm egy visszataszító, szőrös, gizda, iskolázatlan senki kis plázamoziugrifülessel lépett le.. hát, egészségére. mondjuk ezen tényleg csak nevetni tudok, emiatt max. abba a konkrét moziba nem járnék :)
-moziban nem lehet csajozni.. azaz lehet, de az olyan hatvanas évek.. :)
-elég magyarázat arra, miért nem voltam moziban egyetlen egyszer sem az elmúlt években, miközben évente kb. 500 filmet nézek meg?
 
 
Kicsit komolyabbra fordítva a szót.
 
Mindig is a filmek miatt mentem moziba, sosem csak azért, mert nem tudtunk jobbat kitalálni a haverokkal.. szóval nem társasági életet élni jártam se moziba, se színházba, se hangversenyre - ez talán határozott különbség a legtöbb ember és köztem. :)
Nem hinném, hogy én vagyok antiszociális, csak mert a fenti okokból nem járok moziba. Vajon a mozi, a film közösségi élmény, eredendően? Vagy önmagában álló műalkotás, amelyet technikai, gazdasági kényszer miatt fogadtak be közösségben egészen a közelmúltig az emberek? Mert hát nem a kényszerközösségek állatorvosi lova egy moziba beülő társaság?
 
Egy film valóban csak közönség előtt kel igazán életre. Na de ehhez nem akármilyen közönség kell. Együtt kell lélegezni a vásznon látható fényjátékkal, különben nem történik meg a csoda, a mozi. Sok rosszat mondhatnék a mai közönségről, általában az emberekről.. hogy miért alkalmasak egyre kevésbé egy ilyen élményre.. de a legnagyobb kárt a plázamozik, a muliplexek okozzák agysorvasztó, lélekromboló tevékenységükkel.
 
Van egy technikai feltétele, minimuma is a dolognak, de ez ma már bárki számára megoldható, persze kinek mi a fontos - de mindenki a maga igényének megfelelően, végül is képes akár az otthonában is megteremteni a csoda technikai feltételeit.
 
Lehet, hogy kimaradok egyfajta közösségi élményből, amikor itthon, egyedül nézek meg egy filmet (két méteres képátlóval, kifogástalan hangzással, stb), mégis, sokkal intimebb és én egyre inkább ezt az élményt keresem. Van olyan nagyszerű versenyzongora, amelyik stúdióban mutatja meg igazán magát és van, amelyik közönség előtt válik brilliánssá - na de a legbrilliánsabb versenyzongora és előadó játékát is tönkre tudja tenni a mellettem ülő tapló, aki elviselhetetlen szagú parfümmel szórta tele magát vagy amelyik a karkötőjével csörög mögöttem.. Hát nem azt az élményt keresi mindenki, hogy csak neki szóljon a muzsika? Kényszerből kénytelen elviselni mindenki egymást egy hangversenyen, mert sajnos a világhírű előadót kissé nehéz lenne rávenni, hogy csak nekünk játsszon. Felmerül a kérdés, hogy vajon egyetlen hallgató előtt vagy egy egész előadóteremnyi ember előtt játszik igazán szépen az előadó.. arra gondolok, hogy az olimpiai aranyak sem az öltözőkben születnek.. na és a mozi? a mozi nem élő előadás.. egy filmből nem egyetlen egy példány létezik.. felesleges ezt az élményt keresni a moziban.
 
Merre tovább? Le a multiplexekkel! Hagyományos mozit minden városba! Egy artmozi mind kínálatában, mind pedig az általa bevonzott közönség tekintetében még alkalmas lehet arra, hogy őrizze azt a hagyományt, amit pontosan a multiplexek romboltak le.
Nincs az a másnap reggeli szigorlat, ami miatt ne ülnék be előző este egy maratoni szélesvásznú Keresztapa I-II-III-ra, és nem valószínű, hogy egyáltalán megnézném a jegy árát.. ha teccik érteni mire gondolok.

 

Amúgy meg ugyanazért nem járok moziba, amiért nincs matematikai Nobel-díj.

8 komment


2008.05.26. 22:18 Bukowszky

Négy keréken guruló sztereotípia

Tisztázzuk:

-Semmi bajom a különböző kultúrával egymás mellett békésen élő, egymást tiszteletben tartó emberekkel. Semmi bajom a békés, játékszabályokat betartó, törvényesen boldogulni próbáló kínaiakkal, törökökkel, perzsákkal, palesztinokkal, zsidókkal, pirézekkel és pakisztániakkal. Sőt, még támogatom is őket, vásárolok az üzleteikben, érdeklődöm a kultúrájuk iránt. Hiszek a sokszínűségben, nem vagyok szemellenzős. Toleráns vagyok, elviselem a máshogy gondolkodókat, az egészen szélsőségeseket és radikálisokat is megpróbálom megérteni. (A toleranica elviselést jelent, nem egyetértést, elfogadást!)

A bűnözőket viszont nem tudom elviselni. (pedig az lenne csak az igazán toleráns, ha még őket is képes lenném elviselni.. sajnálom, nyilván szélsőséges vagyok. hajajj.) Azokat, akik parazita módon élősködnek egy társadalmon, akik nem tisztelik a törvényeinket, szokásainkat, akik azt képzelik, nekik mindent szabad, pusztán azért, mert azok, amik. Akik eredendően rasszisták, kirekesztők, eredendően másként határozzák meg magukat, elhatárolódnak a többségtől, eszük ágában sincs beilleszkedni. Teljesen tök és dögmindegy nekem, hogy milyen a bőrük színe, a vallásuk vagy az anyanyelvük. A viselkedésüket, törvényt, szabályt, szokást, hagyományt nem tisztelő hozzáállásukat nem tudom elviselni. Az ilyen embereket, akik így parkolnak, mint a képen látható úriember. Akik így ütnek éket a társadalom szövetébe, akik ennyire szarnak bele mindenbe. Ezeket kellene elviselnem és még támogatnom is?

Mert már elnézést, de mi az én részem a kollektív felelősségben (hahh! ugye..), mit tehetek én arról, hogy Kádárék és az úgynevezett rendszerváltók no meg ez a mérhetetlenül elbutított nép itt a teknőben mindent elkúrt és még az ükokám is az eszement szélsőbalosok bűneit bűnhődné.. már ha itt születne majd meg.. De teszek róla, hogy ne így legyen.

15 komment


2008.05.20. 20:45 Bukowszky

Újabb egetrengető felfedezést tettem

Íme, a kép bizonyítja, miért pont akkora a magyar szürkemarha szarva, amekkora. Nos, kérem, azért, hogy kényelmesen meg tudja véle vakarni a seggét!

Mondanom sem kell, ugyanez magyarázza a színét is :)

6 komment

Címkék: vicces hortobágy szürkemarha


2008.05.14. 09:06 Bukowszky

Flight IC408 :)

bájos videót találtam a jútúbon:

 

2 komment

Címkék: video repülés repülőgép pilóta


2008.05.07. 09:09 Bukowszky

Beyond the Obvious: Honnan tudod, hogy megcsal a nőd?

 
 
Túl azon, hogy tükörbe kell nézni, és ha nem tetszik a látvány, egészen biztosan megcsal..
 
Olyanokat mond, hogy „minden nőnek vannak titkai”
 
Emleget valakit, akit korábban nem, erősen pozitívan. Ez nagyon triviális, mégis a legtöbb nő nem bírja megállni, hogy ne mondjon otthon is olyanokat, hogy „nahát, ez az xy milyen rendes, stb”
 
Gyakrabban jár el szórakozni a „barátnőivel”
 
Óvszer van a táskájában. Pfffffffff! (az a kb. vedd már észre!-kategória..)
 
Fejfájásra, émelygésre panaszkodik. (nem szex elleni kifogásként, hanem úgy általában)
 
Hamar elalszik este. (ezt sem feltétlenül szex elkerülése miatt)
 
Az autójában idegen illat, szag van. Az ülések más pozícióban vannak. Idegen tárgyak. Ilyenkor persze ha megkérded, szemrebbenés nélkül hazudják azt, hogy valamelyik barátnőjüket vitték valahova. Figyelni kell őket, mélyen a szemükbe nézve.
 
Hazajön és első dolga zuhanyozni
 
Szebb ruhákat vesz fel, gyakrabban borotválja a lábát, intim részeket, stb
 
Indokolatlan lelkesedéssel megy „dolgozni”, „iskolába”
 
Telefont nem veszi fel, láthatóan megváltozik a viselkedése, ha csörög, jobban odafigyel, hogy mindig csak nála legyen, nem teszi le csak úgy valahova, ha hívják kinyomja, nem beszél előtted, kap egy smst, zavartan nyomkodja a telefonját, majd mond valami olyat, hogy már megint ez a hülye barátnőm, stb, állandóan néma üzemmódban van. Nem nézi meg azonnal, ha smst kap.
 
Emailt csak egyedül olvas, megváltoztatja a jelszavát, új email cím.
 
Túlórázik, mindenféle kifogással, lehordja a főnökét mindennek, de valójában szemlátomást nem bánja. Ha megkérded mitől ilyen lelkes, hogy este tízig bent tartották, mond valami olyat, hogy elvégre egész életében azért közdött, hogy most ezt csinálhassa, stb.
 
Késik, és mindenféle nevetséges kifogásokat talál ki. Dugóba került, feltartották, stb, stb. Valószínűleg nem hív fel a dugóból, hogy bocs szívem késni fogok.
 
Ellenőrizni kell, hogy kikkel, hol ebédel. Ha dolgozik, az ebédidő és a közvetlenül munka utáni 1-2 óra a legkritikusabb.
 
(állítólagos) céges bulik, utazások, tréningek mindig förtelmesen gyanúsak.
 
Gyakrabban fogyaszt alkoholt
 
Ritkábban mossa ki a ruhád (már ha együtt éltek és ez történetesen az ő dolga, elvileg)
Mindig van nála rágó, ilyesmi
 
Nem hagy üzenetet, ha elmegy (Minden aljasságuk ellenére sem feltétlenül szeretnek hazudni..) Ugyanakkor gyakran mégis részletes beszámolót tart arról, hogy merre járt, mit csinált, akkor is, ha amúgy ez nem szokása. (terelés)
 
Akkor is parfümöt fúj magára, ha csak a boltba megy
 
Úgy elkezd rajongani valami zenéért, amit addig le se szart, mint valami tizenéves. Ugyanígy a filmekkel, formaeggyel, rallival, repüléssel, vitorlázással, jó ég tudja még mivel kapcsolatban.
 
Szoliba, fitneszbe, kozmetikushoz jár (ez ugye nagyszerű alibi is egyben)
 
Mindig ki van festve, vagy legalábbis gyakrabban, a nap végén is, mindig kifogástalanok a körmei.
 
Hirtelen fontos lesz a hónapok óta halogatott fogorvos
 
Új darabok jelennek meg a ruhatárában.
 
Hirtelen egymáshoz passzoló fehérneműket kezd hordani, látványos új példányok, stb
 
Nem kér vacsit otthon: egyrészt fogyni akar (kinek akar tetszeni?), másrészt, és ez a valószínűbb, már evett. De hol és kivel?
 
Egy ideje nem a neveden szólít, hanem valami általános megnevezést használ (drágám, édesem, mackó, tigris, stb), nehogy elszólja magát.
 
A „te vagy a legjobb”-kérdés. Szex után, közben ha ezt mondja, vajon mit jelent; mi a szarért mondana ilyet valaki, aki elvileg évek óta nem volt mással.. mi az összehasonlítási alap? Na de mi van, ha nem mondja.. akkor meg az a baj. Észnél kell lenni.
 
Nem veti a szemedre, ha eljársz a haverokkal. Sőt. Csesztet, hogy miért nem jársz szórakozni többet. Hm.. vajon miért? És milyen érdekes, a barátnői is pont ilyenkor akarnak találkozni vele.. és egyre gyakrabban.
 
Minden nevetséges apróság miatt veszekedést provokál, mintha csak ürügyet keresne. Az egyik típus ilyenkor gyorsan bocsánatot kér (bűntudat), a másik, aljasabbik típus soha semmiért nem kér bocsánatot (persze, hiszen köztudott, hogy én tehetek arról, hogy ő félrekúr.. ki más.)

29 komment

Címkék: szex ajándék virág párkapcsolat vacsora jelek pasi megcsal megcsalás válás félrekúr szexuális élet miből veszem észre félrekefél lefekszik mással más felé kacsintgat


2008.03.05. 10:27 Bukowszky

Goodfellas

Azok, akikkel 4-5-8-10-stb éve együtt készültünk a mittomén irodalom érettségire vagy genetika szigorlatra, vagy együtt lógtunk a suli mögött, (meg az összes dolgot el lehet képzelni, amit az ember a barátainak gondolt embertársaival csinál egy adott életkorban) fényévekre kerültek tőlem. Sok-sok ember az egyetem után is szinte ugyanúgy gondolkodik és él, mint 19 éves korában. Én a magam részéről némiképp megváltoztam mindenféle tulajdonságomat tekintve, az érdeklődési köröm pedig homlokegyenest más. Mi köti össze az embereket? (az iwiw, na ja, hahh) Nem tudok mit mondani annak a régi ismerősömnek, aki most reggel nyolctól délután ötig dolgozik, aztán szalad a gyerekéért az ovodába. Nem érdekelnek az érettségi találkozók, egyáltalán nem vagyok kiváncsi arra, hogy az egykori barátaim milyen számomra teljesen idegen emberekkel élnek együtt, számomra teljesen ismeretlen dologgal foglalkoznak nap mint nap, és a gyerekeik fényképalbuma is meglehetősen hidegen hagy. Az első találkozón még valamelyest érdekes volt látni, hogy kiből mi lett, de a másodikra már nem fogok elmenni. Vagy mégis. Sajátos műfaj ez az érettségitalálkozó. Mindig a túlságosan magukkal elfoglalt emberek ellen szólok, de hát nem pont ezek azok, akik meggyőződésből nem járnak efféle találkozókra? És a képmutatókkal mi is van?
Ott rontottam el, hogy (bruttó) hat évig egy nővel éltem, és szépen lassan megfeledkeztem mindenki másról, csak ő létezett számomra. Aztán amikor elhagyott kb egy éve, akkor vettem észre, hogy mennyire egyedül maradtam. A régi ismerőseim, barátaim meg már idegen emberek és a valamikori közös múlt inkább teher, mint kapocs. Az egyetemen és a főiskolán megismert arcok sosem lettek igazán a barátaim, túl nagy volt ahhoz a verseny és a küzdelem a túlélésért.. még akik túl is élték a versenyet, csak látszólag kötődnek egymáshoz.. mert ez a harc nem egy közös célért folyt, hanem mindenki mindenkinek ellensége volt és az a mai napig, akár tudomást vesz róla, akár nem. Nincs itt semmi bajtársiasság.. barátság meg.. ehh, szóba sem került. Kivétel persze akadhat, akadt is, de a közdelemben túl sok sebet ejtettünk egymáson ahhoz, hogy igazán barátként tekintsünk egymásra. Ivócimborának csapnivaló vagyok és az időszakos érdekszövetségekben sem igazán vettem részt. Ahhoz meg túl érzékeny vagyok, hogy elviseljem az ún. barátaim hitvány önzését. Nagyon el vagyok tévedve? Kapcsolati hálót, szakmai érdekszövetséget lehet és kell is kötni az életben, és ennek semmi köze a barátsághoz, nem szabad összekeverni, gondolom. Nem szabad túl sokat várni senkitől, na.
Vannak persze barátaim, akikkel én is onnan folytatom, ahol abbahagytuk hónapokkal előbb. De nem tudom nem észrevenni, hogy egyre távolodom tőlük is. Ezek az emberek mind messze élik mindennapi kis életüket tőlem. Szükségem lenne közeli barátokra, akikkel bármikor elmehetnék sétálni vagy akármit csinálni. Lehet jelentkezni a pozícióra, részletes cvt és motivációs levelet a mélcímemre tessék küldeni :)

4 komment

Címkék: közösség egyetem barátság ismerősök iskola középiskola fiatalság kapcsolatok főiskola csalódás töprengés mi az élet értelme kényszerközösség érettségitalálkozó


2008.01.16. 21:46 Bukowszky

Képtelen törvények a bátrak földjéről :)

Arkansasban törvény tiltja, hogy egy férj egy hónapban egynél többször megverje kedves feleségét.

 

Californiában egy férfi törvényesen verheti a feleségét bőrszíjjal, amíg az 2 hüvelyknél keskenyebb. Amennyiben szélesebb, asszonypajtás beleegyezése szükségeltetik.

 

Floridában börtönbe vétetik az a hajadon nőszemély, amely vasárnap ejtőernyőzni merészel.

 

A georgiai Quitmanben a csirkék nem mehetnek át az úton, hatóságilag.

 

Indianában a majmoknak nem megengedett a dohányzás.

 

Illinoisban illegális az angol nyelv használata, mivel a hivatalosan elfogadott nyelv az amerikai.

 

Chicago városában pedig tilos pudlikat az operába vinni.

 

Massachusetts államban a kecskeszakáll hatósági engedélyköteles viselet.

 

Ugyanezen állam nagyszerű jogtudorai 1659-ben törvényen kívül helyezték a karácsonyt.

 

North Andover derék polgárainak meg van tiltva, hogy "űrfegyverrel" szaladgáljanak közterületen.

 

Minnesotában túl azon, hogy tiltott tevékenység a borzokkal való incselkedés, minden brainerdi férfi köteles szakállt növeszteni.

 

A michigani törvények értelmében minden nő haja a férje tulajdonában van, és a fogorvosok "szerelők".

 

Ha egy nebraskai templomban böfizik egy gyerek, a szüleit letartóztathatják.

 

Az észak carolinai szállodák kétágyas szobáiban törvény tiltja a szeretkezést a két ágy között, a földön.

 

Az Államok kellős közepén lévő Oklahomában szigorúan tiltott tevékenység a bálnavadászat. Ugyanitt pénzbírságot szabnak ki arra a megátalkodottra, aki kutyákra pofákat vág, súlyosabb esetben akár hűvösre is kerülhet.

 

Ohioban egy nő nem vetkőzhet le férfit ábrázló kép előtt. Az ebben az imádnivaló államban található Youngstownban pedig hatóságilag meg van tiltva, hogy az autósok kifogyjanak üzemanyagból.

 

Pennsylvania államában bármely motoros üzemű jármű üzemeltetője köteles az útról elfogadható mértékben lehúzódni, amennyiben lovak közeledét észleli, továbbá köteles gépjárművét takaróval vagy vászonnal olyanképpen letakarni, hogy az a környezetbe olvadva észrevétlenné váljon és így engedje elhaladni a lovakat. Amennyiben a lovak nyugtalanná válnak, köteles motorizált szekerét darabokra szedni és az egyes darabokat elrejteni a környező bokrok alá.

 

Rhode Islanden tilos uborkalevet hajigálni a villamosokra.

 

Tennesseeben szigorú büntetéssel néz szembe az a minden hájjal megkent gazfickó, aki lasszóval fog halat.

 

Memphis városában a nők nem vezethetnek gépjárművet egyedül, csak olyanképpen, ha egy férfi fut a jármű előtt vörös zászlóval jelezve a forgalom többi résztvevőjének, hogy vigyázat, nő ül a volánnál.

 

Texasban az egész Encyclopedia Britannica be van tiltva, mert tartalmazza a házilag készíthető sör receptjét.

 

Vermont is jó hely lehet, itt nemcsak férjük engedélyével viselhetnek csak műfogsort a nők, hanem minden derék polgár számára tilos víz alatt fütyülni.

 

 

(minden jog fenntartva, saját gyűjtés, felhasználás csak forrás megjelölésével. köszi. ja és a jelen idejű fogalmazás nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a rendelkezések a mai napig érvényben vannak.)

10 komment

Címkék: amerika superman jogszabály vicces törvény


2008.01.12. 23:09 Bukowszky

tessék, lehet motiválni, hagyom magam

Gyakran keveredem az interneten olyan oldalakra, ahol azt vitatják meg, hogy ugyan miért dolgoznak az emberek ebben az országban ötöd, tized annyi fizetésért teljesen ugyanabban a munkakörben, mint azt külföldön megtehetnék, ráadásul itthon, ismerve az itt élők mentalitását, kimondom, borzalmas körülmények között. Felmerül a kérdés, hogy mi motiválja őket? Sokat gondolkodtam ezen, amikor nevetséges 300 forintos órabérért dolgoztam kis hazánk egyik legnagyobb vállalatánál, tőlem távol álló, céljaimmal semmilyen értelemben összefüggésbe nem hozható munkakörben. Az épület előtt nem sokkal kevesebb pénzt kellett óránként a parkolóautomatába hajigálni. Ha már vettem egy kávét az automatából, veszteséges napom volt. Így utólag szinte el sem hiszem, hogy majdnem egy évig így éltem. Mi motivált? Egyáltalán, miért vállal az ember munkát, miért adja el az idejét, szellemi és fizikai erejét, az életét? Ez sok esetben inkább így hangzik: miért váltja aprópénzre az életét? Nem tudják talán, hogy abból csak egyetlen egy van, és minden órát, amit eladunk 300 (vagy 30.000) forintért, soha nem kapunk vissza többet?
Miért csináltam? Nem a pénzért, azt hiszem, ez mindennél világosabb. Csakhogy ez a munka nem számít semmilyen értelemben szakmai gyakorlatnak, amelyre később hivatkozhatnék, nem tettem szert általa semmilyen tapasztalatra, amelynek hasznát venném valamikor, nem voltam embertársaim által jobban elismert, nem tettem szert egyetlen olyan ismeretségre sem, amelyből valaha bármi előnyöm származhatna, sőt még csak ebédelni sem tudtam olcsóbban, mint az arabnál a sarkon. Mi motivált? Egyetlen dolog: hogy embernek érezzem magam. Illúzió persze, de sikerült elhitetni magammal, hogy azáltal élek értelmes, tartalmas életet, hogy dolgozom. Hogy csinálok valamit. Bármit. Eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy nem kell nekem jópofát vágnom ahhoz, ha ezzel visszaél a munkaadóm. Ekkor határoztam el, hogy soha többet nem fogok dolgozni. Nem adom el egyetlen percemet sem. Annyiért legalábbis egészen biztosan nem, amennyit ebben az országban kínálnak érte. Feltettem a nagy kérdést, hogy ugyan mivel foglalkoznék, ha nem kellene semmivel sem foglalkoznom, vagyis ha nem kellene pénzre váltani az időmet. Szerencsére sikerült megtalánom azt a foglalkozást, amelyet nem kell munkának hívnom, mert szerelemből csinálom, és azon sem kell gondolkodnom, hogy mennyi pénzt keresek vele, mert megélek belőle, és kész, ennyi elég is Szerelemből. Azt hiszem, ennél erősebb belső motiváció nincs is. Engem nagyon nehéz kívülről motiválni, szinte nem is lehet. Munkaadóm egyetlen dolgot tehet, biztosítja számomra az emberhez méltó munkakörülményeket, biztosítja számomra a munkavégzéshez szükséges eszközöket és egyéb feltételeket és békénhagy. Én ekkor azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek, a szekér gurul, mindenki örül. Szerelemből. Mondom ezt most, álmodozva erről a foglalkozásról. Csakhogy ilyen nincs. Megkapom álmaim állását. Ott ülök egy Boeing pilótakabinjában. A kezdeti eufória után azonban hamar azon kapom magam, hogy már megint azon gondolkodom, hogy ugyan miért is akarok én hajnal kettőkor felkelni és elvinni száz embert Bejrútba, és egyáltalán miért ilyen ez vagy az, miért nem olyan, amilyennek gondoltam. Nagyon hamar a legrosszabb értelemben értett munkává válik a legszebbnek tűnő álom is. Hétköznapi munkává. Ismét ott vagyok, hogy aprópénzért árulom az időm. Rabszolga vagyok. Prostituált vagyok. És van egy idióta főnököm, aki minden apróságért leteremt. Ugyan megkapom tőle a kedvenc ételemet minden nap, sőt, elémtesz minden negyed órában egy újabb és újabb adagot, hangsúlyoznám, a kedvenc ételemből.. de amikor már az orromon folyik ki, megkérdezi, hogy mi a baj, talán nem szeretem, mivel tudna motiválni. Embereket motiválni nehéz.
Ami az egyik mozgatórugója a folyamatos (legalábbis annak tartott) fejlődésnek, ugyanaz akadályozza a hatékony működést. Az embernek soha semmi nem elég, mindig mindenből lehetne egy kicsit több. Érzelmi alapon döntünk, gyakran egészen irracionálisan. Önzők vagyunk, kizsákmányolók, hatalomra éhesek, ugyanakkor egyes példányaink éppen ellenkezőleg, igénylik, hogy eltapossák őket. Mindenkinek megvan a helye.
Minden munka. Függetlenül attól, hogy mennyire hasznos, értelmes, elismert vagy megfizetett. Munka. Ronda egy szó. Ki az az állat, aki szeret dolgozni?

22 komment

Címkék: munka repülés siker pénz motiváció állás álláskeresés átverés csalódás profit pilóta töprengés haszon órabér mi az élet értelme nem ezért élsz


2008.01.12. 20:23 Bukowszky

t

 mint a tavasz egy forró
  nyár igéretével, újulok meg
  én is, feloldódik bennem a látomás
  képeid szavakként rakódnak le
  tudatom rozsdás lapjaira

Szólj hozzá!

Címkék: vers tavasz nyár megújulás töprengés


2008.01.12. 20:13 Bukowszky

részlet az Ébrenlétből

Miközben közeledtünk a híd felé, ő a szokásos ismerkedős szöveggel jött, igaz, visszafogottan, hiszen nem tudta, mire számítson, én meg úgy csináltam, mint aki nem érti, mire megy ki a játék. Nem tudom, lehet, hogy tényleg nem értettem. A válaszom az volt, hogy nem vagyok biztos a szavak erejében, hogy bármit mondok végső soron nem számít, mert aminek meg kell történnie velem, az meg fog történni. Elmondtam neki, milyen rettenetesen élem meg, amikor mindig később jut eszembe, mit kellett volna mondanom egy adott helyzetben, és hogy mennyire megváltoztathatja életünket egy-egy megfelelő időben kimondott megfelelő szó. Ez a lány később ráébresztett arra, amit persze tudtam mindig, de talán lustaságom miatt próbáltam kikerülni, hogy a szavakban hatalmas erő van, és nem úszom meg azt, hogy megtanuljak bánni velük.
 
Még Újszegeden felszálltunk egy trolira, és amikor ő leszállt rögtön a híd után, éreztem valamit, amiről azóta sem tudom, hogy mi lehetett. Egy olyan pillanat volt, amelyben rajtam múlik, hogyan alakítom a jövőmet, és egyetlen mozdulatommal végérvényesen megváltoztathatok mindent. Le kellett volna szállnom, valami azt súgta. Szarnom kellett volna rá, hogy az volt az utolsó troli aznap, van két lábam, mehetek gyalog is. Persze ez akkor még elképzelhetetlennek tűnt számomra, pedig néhány hónappal később ha valami fél órás sétával elérhető volt, eszembe sem jutott buszra szállni.
 
Nem szálltam le, és persze sohasem fogom megtudni, hogyan alakultak volna a dolgok. Később aztán magtanultam mellette ezt az érzést is elfogadni, megalkuvás nélkül.

Szólj hozzá!

Címkék: sors fiatalság visszaemlékezés ébrenlét töprengés mi az élet értelme


2008.01.12. 20:08 Bukowszky

Amerika

Jártam Amerika kilenc államban, láttam a new york-i éjszakát az Empire State Building tetejéről, láttam nemzedékem egy olyan világban, amire azt mondják olyan, mint a népek olvasztótégelye, láttam nyolcsávos autóutakat száguldani a végtelenbe az óceán partján, elrepültem a kansasi búzamezők fölött a napsütésben és láttam a keleti part monumentalitását apró lámpásokként pislákolni a narancsfekete amerikai éjszakában. Találkoztam igazi suttyókkal, akik dohányt tömnek szájukba és káromkodnak egy nyelven, amelyen egykor Shakespeare szólt, de azt már rég nem értik meg, találkoztam flegma és kedves milliomosokkal és végtelenül szegény emberekkel, akik jóformán dobozokban laknak, és otthonaikat szó szerint elfújja a szél, ha jön, átéltem egy-két tornádót, volt, hogy befagyott a kocsi ajtaja a jeges északi szélben és volt, hogy azt hittem összeesem a párás forróságban.
Szerettem egy lányt, aki viszont szeretett és addigi életem talán legszebb fél évét töltöttük el egymás mellett, jóban, rosszban. Álltam elveszve egy nagyvárosi éjszakában hazatartó hivatalnokok, majd drogdilerek és csövesek között, de azt is megúsztam. Tüntettem egy bolt bezárása és a begyepesedett középnyugati konzervativ ál-erkölcsösség ellen, reggeliztem, ebédeltem és vacsoráztam megszámlálhatatlanul sok gyors és kevésbé gyors étteremben, találkoztam Indianapolisban az apukámmal, aki éppen a szokásos növekedésihormon-kongresszuson vett részt, és éppen én is arra jártam, láttam egy temetést a fagyos Coloradoban, és majd' egy évig nem tudtam itthon moziba menni, miután hazajöttem, mert láttam az óceán túlpartján az összes filmet akkoriban, majdnem vettem egy autót ezer dollárért, szivaroztam egy pick-up truck platóján menet közben, voltam szinházban, könyvtárban, múzeumokban, néhány tipikus amerikai házibuliban, tönkretettem egy Fordot, bár nem vagyok benne biztos, hogy valóban én voltam, de az tény, hogy éppen én ültem benne, amikor elkezdett füstölni.. Elindultam Chicagoba, de sosem értem el a szeles várost. Találkoztam egy Auswitzet megjárt nővel, akiről kiderült, hogy magyarnak született, de a "debrecenbe kéne menni... pulykakast venni" néhány során kivül már nem sokra emlékszik. Találtam egy jogositványt, amit sosem küldtem vissza tulajdonosának, kár, hogy nő, fekete bőrű, hajú, szemű, alacsony és molett, vagyis minden ami én nem.
És jártam iskolába, a West Vigo High-ba, ahol "középiskolai végzettséget tanusitó diplomát" szereztem, ami gyakorlatilag egy érettségi. Utaztam sárga iskolabuszon, nyitott piros sportkocsiban, átzötyögtem három államon egy kis szürke japán bevásárlókocsi hátsóülésén, repültem első osztályon és túlzsúfolt turistaosztályon, repesztettünk egy időnként  hatalmasakat robbanó furgonban kansas felé, és egyszer egy bevásárlókosárban gurultunk haza, amiben aztán kacatokat tartottunk az emeleten, tagja vagyok az amerikai kaland és természetjáró szövetségnek, a west terre hautei videokölcsönzőnek, a US 85 és a West National Avenue sarkán, a Waldenbooks könyesbolthálózatnak és még a jó ég tudja minek. Álltam "Amerika kereszteződésében",  valamint "a nyugat kapujában", pontosabban annak a tetején, ott is, ahol a kokakólás üveget tervezték, és ahol Theodore Dreisner öccse született, akiről persze semmivel sem tudok többet, mint a szomszéd ház lakója, de ő írta a hires „on the banks of the wabash” nótát, a folyóról szól, ami a park mellet csörgedezik, és időnként elárasztja. Átkeltem számtalanszor a Missourin és a Mississippin, jártam Kansas Cityben, Witchitában, New Jerseyben, New York Cityben, Indianapolisban, St Louisban, Louisvilleben, Denverben, Clevelandben, valamint egy Paris nevű poros kis városkában valahol Illinoisban.
 Ott, a korlátlan lehetőségek földjén volt, hogy nem volt áram, fűtés, villany, gáz, tévé, telefon, ablak a keretben, viz, ennivaló, tetszőleges variációkban, sőt volt, hogy egyik sem, és ráadásul a tulajdonos kizárt a házból, amit bérelt a nő és az unokája, akinél laktam, és akik egy idő után kölcsönkértek tőlem vagy ezerötszáz dollárt, hogy egyáltalán benzin legyen a kocsikban, de nem zavart, igy volt teljes, tanulságos és szép.

2 komment

Címkék: amerika fiatalság visszaemlékezés töprengés


2008.01.12. 20:01 Bukowszky

for one of those..

Sometimes I feel I’m walking, again, staring at the sky: the Sun has already wanished behind the hills. With every step I take, I feel as if the clouds keep drawing away in front of the soon but not yet black background. I am unable to avoid making much account of this; as if my dreams I keep chasing were flying away into an inconquerable distance, as if they were just playing with me, as usual. I’m getting used to it, I guess. I am definitely on the wrong track, that’s for sure, I know. I have no idea when and what I messed up, I just feel the lack of something deep inside. I feel endlessly empty and at the same time heavy as hard lead. I am not even falling any more. To fall, first you have to take off, that’s what I’ve never done – maybe I was rolling every once in a while but never actually left the gound, not for a desperate moment.

Szólj hozzá!

Címkék: repülés szerelem boldogság állás álláskeresés átverés harmónia főiskola csalódás pilóta töprengés kilátástalanság reménytelenség hiábavalóság urambátyám ország mi az élet értelme


2008.01.12. 19:54 Bukowszky

(levegőt vesz) essünk túl ezeken a régi nyavajgásokon

Nézlek az üveg mögött, otthonom rajzolják köréd a katódsugarak, minden ismerős, de te idegen vagy. Képzelet volt minden, és akinek hajnali álmaimban azt kiáltom, életem szerelme, ahogy egyre távolodik, lidérc csupán. Csendesen álldogál az idő, a kádban jéghideg a víz, távolból hallom csak a cseppek tompa csobbanását, ahogy a hang elválik a képtől, miközben becsukom szemeim. Hallgatózom, hátha valaki nevemen szólít. Elveszítem minden kapcsolatom a világgal, végtelen ürességbe esem, nincs itt semmi. Itt talán nem talál rám a fájdalom. Itt, a régi parton, az időtől távol, újra kirajzolódnak előttem a vonalak a homokban, ahogy visszahúzódik a víz. Ezúttal nem vetnek árnyékot önmagukra a lemenő Nap fényében, mint akkor. Felhők borítják az eget, meghatározhatatlan magasságban, valószerűtlenül fehér minden, mégsincs teljesen világos. A vonalakat nézem az üres a parton és rájövök végül, miért nem volt soha otthonom. Közelítek a víz felé, de az egyre húzódik vissza, tudom, hogy nem érhetem el. Hiába történt hát minden, gondolom.

Kinyitom a szemeim, bizonyára kihűltem, ha érezném, fáznék. Fut bennem a program, van még egy kis dolgom itt, de nem vagyok benne biztos. Elfelejtettem unatkozni. Nincs kapcsolatom semmivel, mégsem unatkozom. Bezárkóztam kis egyszemélyes univerzumomba és többé képtelen vagyok unatkozni, mert nem vágyom többé arra, hogy kapcsolódjam a világhoz, és nem zavar semminek a hiánya. Tűnődöm, mi dolgom lehetne még ebben a zárványban. Mozdulatlan órák telnek el, aztán egyszer csak újra eszembe jut pár régi sor:

               

Mondd láttál-e már elmerülni élőt
Halott csöndben a kártányfekete éj áztatta kőben
Melyből szemedbe mégis valamely világ fénye áradt
 
Voltál-e már haldokló útitársa e földön
Halk kínok megváltója, egy vén bölcs prófétája
 
S mikor sejtelmes, lila árnyak haláltánca kúszik a falon
Nem rettegsz-e saját elmúlásod közelétől
 
Homlokod nyomtad-e ablak jeges üvegéhez
Álmos hajnalok homályos hidegében
 
Mondd, éltél-e már, éltél-e igazán?
Ettél, szerettél, fáztál eleget?
 
Hiszed-e, hogy eljön még, eljön újra,
               Mikor mindegy volt, nappal van vagy éjszaka?

Szólj hozzá!

Címkék: vers szerelem csalódás visszaemlékezés töprengés


2008.01.12. 14:09 Bukowszky

mikor már közel engednél onnan kettő

Álltam az összetört gép mellett talán csak egy vacak mérföldnyire a helytől, ahol annyi boldog napot töltöttem vele, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy na már megint történt valami, ami nem történhetett másként. Vannak pillanatok, amikor az igazság vagy a jó sorsom már nem bírja tovább a feszültséget, amit az okoz, hogy leszaladnak az események a kijelölt pályáról, és történik valami kivédhetetlen, megelőzhetetlen, váratlan fordulat. A kegyelem pillanatai, órái ezek, amelyekben az Igazság megmutatja magát és talán Isten is közelebb enged magához egy kicsit. Néhány perccel felszállás előtt vettem csak észre, hogy az előző éjjel szinte már félálomban megszerkesztett útvonal épp átmegy a hely felett, amely sok mindent meghatározott a közös, és nagyon boldog életünkben. Éreztem, hogy valami történni fog, és meg sem lepődtem az ismerős táj látványán alattam, miközben az ütközés után összetört szárnnyal zúgtam lefelé. Jól tudtam, hogy van ott az a kis sportrepülőtér, szerencsére elértem és sikerült a kényszerleszállást egy darabban megúszni. Aztán álltam órákon át a marón tűző Nap sugaraitól kínozva az év legforróbb napján, de fájdalmat valami egész más okozott. Nem hívhattam fel a lányt, akit szeretek, aki talán ott volt, talán csak egy vacak mérföldnyire a helytől, ahol valami örökre megváltozott bennem. (2007.08.01.)

Szólj hozzá!

Címkék: repülés szerelem sors boldogtalanság csalódás pilóta visszaemlékezés töprengés kényszerleszállás


2008.01.11. 15:26 Bukowszky

Holdrakéta

Igen, igen, a híres holdrakéta. Tegye fel a kezét, akinek nem ez volt a kedvenc játéka! Mintegy húsz éven keresztül gyártotta a győri Magyar Lemezárugyár, jó sokan lehetnek, akik emlékeznek rá.
Az Elzett művekhez tartozó Lemezárugyár győri telephelyén 1957-ben kezdődött a játékgyártás, bár már 1953-tól a Kohó- és Gépipari Minisztérium döntése alapján az Elzett Soproni üzemében gyártottak lemezjátékokat. Az ötvenes évek végén feljesztették a gyártástechnológiát, ezután születtek a legendás játékok, köztük a Lemezárugyár talán legnépszerűbb terméke, a holdrakéta.
1965-től 1984-ig készült ez a teljesen fémből készült, 39 cm magas, 11 cm széles rakéta. Lendkerekes meghajtással gurul, ha az orra benyomódik, egy ötletes mechanizmus segítségével vízszintes helyzetbe emelkedik, ezután kinyílik az ajtaja.
Az első kivitel fehér színű volt, alumínium felnivel, az ajtó fölé fúvóka volt festve. A második sorozat szürke lett, a lenyíló kerék teljesen fekete vagy szürke műanyagból készült és még ezen is fúvóka volt. Később Interkozmosz logó került a fúvóka helyére. A ruszkik űrkutatási programját 1970-től nevezték így - tehát ezek a sorozatok semmiképpen nem készülhettek 1970 előtt. Ezeknek fekete lenyíló karja és fekete lendkerékháza volt.
Mostanában újra gyártják (jó ég tudja hol, talán valami kínai zugüzemben), arany színben, hányingert keltő vöröscsillaggal és cccp felirattal. Fúj! Megjegyzem, ilyenek a régi időkben a Lemezárugyárban is készültek, orosz exportra.
Emlékeim szerint ovis koromban egy fehér, tehát hatvanas években készült példánnyal játszottam, ami fura, hiszem a nyolcvanas években voltam abban a korban, nem tudom, honnan került hozzám. Annak rendje és módja szerint sok sok éve elveszett már. Most egy második generációs, tehát körülbelül negyven éves példány díszíti a polcomat, amit kedvesemtől kaptam. (köszi puszi nyuszi, imádom :) )
A Moszkva tér című filmben Ságodinak is van egy nagy becsben tartott holdrakétája. A film 51. perce körül van az ominózus jelenet, melyben elhangzik az "ennek a Ságodinak tökjó dolgai vannak" mondat. A stréber, de legalább ellenálló Ságodi rakétája vöröscsillagos arany színű, Török Ferenc rendező vitte haza a filmszemléről elsőfilmes díjként. 
Ha valaki többet tud a legendás holdrakétáról, kérem, ossza meg velem!

 

3 komment

Címkék: retro játék nosztalgia hungarikum hetvenes évek hatvanas évek holdrakéta lemezárugyár lemezjáték ságodi


2008.01.08. 02:09 Bukowszky

Bikuci

Tele van otthonom mindenféle kacattal, képpel. Kis díszletek, amelyek között élem az életem, de nagy részükről alig tudok valamit. Arra gondoltam, körülnézek és utánajárok a történetüknek. Itt van máris egy Spanyolországi kirándulás során begyűjtött képeslap, amely bekeretezve figyel az egyik polcon. Fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mi ez, csak valamiképpen nagyon spanyolnak gondoltam, az meg, ugye, nagyszerű dolog. No de nézzük csak, mi ez valójában. Pár kattintás után kiderült, hogy bizonyos Osborne-bikáról van szó. (Toro de Osborne) Amíg mi 1956-ban ruszki tankok elől futottunk, az egyik spanyol sherry termelő cég, nevezetesen az Osborne, azt találta ki, hogy az utak mentén szép nagy fekete bika formájú hirdetőtáblákkal népszerűsíti termékét. Az eredeti táblák kisebbek voltak, de miután kitalálták, hogy az utaktól minimum 150 méterre szabad csak efféle hirdetőtáblákat elhelyezni, közel öt emelet magasra nőttek, és igen, több van belőlük, összesen 89 található szerte Spanyolországban.

1994-ben EU-s jogszabályváltozás miatt (ha jól értem) teljesen eltűntek a hirdetések az utak mellől, de az Osborne vállalat jogászainak sikerült meggyőzni az illetékeseket arról, hogy a fekete bikák jóval többek mezei reklámtáblánál, hiszen az évtizedek alatt a spanyol táj részévé váltak, sőt nemhivatalos nemzeti jelkép lett belőlük. A bíróság döntött, a bikák maradtak, csak a cég felirata tűnt el róluk, kettő kivételével. Eredetileg Manolo Prieto tervezte a bikát, ma pedig egy család van megbízva a bikák időszakos ápolásával. Micsoda hivatás, milyen szép hagyomány. Olyannyira részévé váltak a spanyol kultúrának, hogy Cataloniában azt az egyet, ami volt is, módszeresen megrongálták a nacionalisták, és egy idő után már nem állították helyre.

Szólj hozzá!


2008.01.07. 00:42 Bukowszky

For Better or Worse

Nézegetem a Time magazin Év Embere listáját. Kis időutazás egy selejtes listával, az elmúlt 80 év emblematikus alakjain keresztül ismét rácsodálkozom, micsoda mocskos évszázadon vagyunk túl, de egyben azt is látom, hogy ez a mostani sem lesz semmivel sem különb. Sőt. Persze világos, hogy nem a legkiválóbb emberekről van itt szó, hanem azokról, akik a legnagyobb hatással voltak a többi ember életére. Épp ez borzaszt el.

1927-ben, elsőként, Lindberghnek ítélték a kitüntető címet, aztán lássuk csak kik vannak itt:

1938Adolf Hitler
1939Joseph Stalin
1940Winston Leonard Spencer Churchill
1941Franklin Delano Roosevelt
1942Joseph Stalin

Szép kis lista.

Roosevelt háromszor volt az év embere, de ez manapság sem ritka; az a szarrágó W. Bush is már harmadjára kapta meg 2004-ben. Néhány kivétel mellett alapvetően a világ legnagyobb gazembereinek neveit olvasom sorban, aztán 2006-hoz érve ezt látom: "You". Na bazz, kössz, inkább mégsem, ezt inkább visszautasítanám. Köszönöm, de én inkább nem szeretnék ezekkel egy listán szerepelni. Tényleg ennyi? Talán valóban ők az elmúlt nyolc évtized legmeghatározóbb emberei, mégha nem is a legkiválóbbak. Akkor sem értem, mi szükség van erre a címre. Bokorgyuri vajon nyugodtabban alszik tőle? Micsoda évszázad, mennyi gonoszság, rosszindulat, igazságtalanság.. jobb lett vajon a világ? Dehogy lett jobb. Talán mindig ilyen volt és sosem lesz jobb. A nagykutyák mindig hullákon taposnak.

Ugye nem felejti el az emberiség azt, hogy Sztálin üdvözletét küldte Hitlernek, amikor az elfoglalta Lengyelországot? No meg azt sem illene elfelejteni, hogy Oroszország a mai napig nem hajlandó felelősségét elismerni és vállalni a Katyńi vérengzés miatt, és ezt az úgynevezett Nyugat sem erőltetni, bizonyos okokból kifolyólag.. Well, we all have our reasons, huh? (aki nem tudja mi történt, nézzen utána a wikipedián és szégyellje magát)

Mindenesetre van itt egy bejegyzés a közepén, amit látva el lehet tűnődni, hogy mi hova jutottunk:

1956Hungarian Freedom Fighter

 Úgy tűnik, a naaagy Amerikának és általában a Nyugatnak mintha lett volna egy kis lelkiismeretfurdalása 1956 miatt. Sovány vigasz ez egy még nálunk is álszentebb bandától.

 

9 komment

Címkék: magyar társadalom átverés kommunista diktatúra csalódás rosszindulat gonoszság töprengés kilátástalanság mentalitás hiábavalóság


2008.01.05. 12:10 Bukowszky

ma rövidebb

Vegyülök
Túltelített magányom
tört ütemekkel oldom

Szólj hozzá!

Címkék: vers haiku töprengés


2008.01.04. 08:23 Bukowszky

Indexem margójára

Indexem margójára

(Írni azok ellen, akik túlságosan elmerülnek a tudományokban. Descartes)

A minap vizsgáztam fizikai kémiából, nem sikerült, mondanom sem kell, kihúztam az egyik utolsó tételt, kvantummechanikai alapok lett volna a téma. A fenébe is, pár napja futottam át az Atkinsből ezt a fejezetet, de nem jutott szinte semmi az eszembe. Mert mondhattam volna pár mondatot a Schrödinger-egyenletről, vagy a Heisenberg-féle határozatlansági elvről, végül is valamilyen szinten már a középiskolában is felmerülnek, nem is beszélve a számtalan laikusoknak szóló könyvről, spektrumos tévéműsorról, de inkább bele sem kezdtem, mert egyszerűen képtelen voltam leírni egy oldalra a lényegét és bebizonyítani, hogy valóban értem is. Mert tényleg nem értem. És főleg, nem voltam képes mindenféle egyenletek levezetgetésén keresztül megpróbálni elhitetni, hogy ennek a tudásnak valóban a birtokosa vagyok. Micsoda komédia! Nem, tényleg nem nyalogatom otthon, esténként a bölcsek kövét.

 No persze nem is kell, dehogy kell ahhoz bölcsnek lenni, hogy valaki levizsgázzon ebből, vagy bármi másból, sőt okosnak, szorgalmasnak és pláne elhivatottnak sem kell lenni, (legfeljebb kellőképpen gátlástalannak), de az bizonyos, hogy diszkrét mennyiségű józan ésszel bírva szükségszerűen némi előnyhöz jut az ember.  No, de, eh, nem is ezt szeretném megvitatni.

A vizsgáztató, akiről egyébként igen nehezemre esne rosszat mondani, rám nézett, és valami olyasmit mondott, hogy nem megy ez neked, Béla, miért nem helyezkedsz el inkább az államigazgatásban?... Bár nem álmodom képletekkel és formulákkal, annyira én is vagyok természettudós, hogy tudjam, ez mit jelent. A fenébe is, tudom.

Meg, hogy nekem emberekkel kellene foglalkoznom. A felszínesség apoteózisa, hajrá. (bár – bizonyos körülmények között mi nem az?) Mintha minden természettudományos kutatás célja végső soron nem az ember lenne. Akkor ez mit is jelent? Nyilván azt, hogy aki nem gyöngyhalász, úszkáljon csak a felszínen. És ez milyen igaz!

Nem először hallottam, hogy olyan dologgal kell foglalkozni, amellyel fél kézzel is elbírunk. Sima ügy, mindenki jól jár. Vajon ez egyfajta önigazolás lenne, bizonyítandó, hogy aki mondja, fél gőzzel is mekkora ász a maga szakmájában? Tényleg azért létezem, hogy olyasmit csináljak, ami nem kerül erőfeszítésbe? Sajnálom, ezzel soha nem tudnék azonosulni. Sokáig orvosnak készültem, és nem hiszem, hogy megbocsátható lenne, ha egy orvos félgőzzel végezné a munkáját. Ebben a szellemben nőttem fel, és ha nem is leszek orvos, azért nem adom fel az elveimet. (ezzel máris bizonyítottam, hogy rossz úton járok? hm..) Amióta pedig pilóta szeretnék lenni, és amióta egy kicsit már vagyok is, pontosan tudom, mit jelent odafent, ha felkészültségemnek akár csak egy százalékát nem viszem magammal a pilótafülkébe. Ezt pontosan tudják azok is, akik mögöttem ülnek.

Mondhatnák ugyanakkor, hogy nem szívesen ülnének be egy olyan repülőgépbe, amelyet nem tudna biztonságosan eljuttatni és a megfelelő légikikötő finom betonjához simítani (és nem belegyógyítani – lám, milyen kevésen múlik az élet..) a pilóta, mert éppen nincs jó passzban. El kell várnunk tehát a pilótától, hogy félkézzel is elvégezze a dolgát; ez lenne talán az egészséges profizmus. Aki nem tudja félkézzel elvezetni a 747-est, az maradjon a szimulátoránál otthon. Mégis, ebből csak a baj származik: kicsit túl gyakran hallja az ember, hogy a lehuzant gépet egyébként igen tapasztalt pilóták vezették. Fiatal pilóták nagyon ritkán csinálnak akkora hülyeségeket, mint az említett egészségesen profi nagymenők. Talán ők még tudják, hogy végső soron az ember a szűk keresztmetszet a rendszerben, és küszködnek, hogy ne hibázzanak. Tegyük fel, hogy egy repülőgép 99,9%-osan tökéletes: ez azt jelenti, hogy ha van 1 millió alkatrész, abból ezer nem működik! Létezik tökéletes repülőgép? Aligha. (egyszer felszállásra készülődve Indianapolisban vissza kellett gurulnunk a terminálhoz, mert egy arra járó poggyászkocsi vezetőjének feltűnt, hogy valami folyik a szárnyból..) Mégis elég jók az ember esélyei odafent. Úgy kell felépíteni és működtetni a rendszert, hogy az ilyen tökéletlenül is működjön – szükségszerű kompromisszumok árán. Az indiai vasút évente több tízezres (emberéletben értendő) „veszteséggel” működik, de ha az összesen szállított emberekhez viszonyítom ezt a borzalmas számot, az jön ki, hogy a világ egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköze. Ez persze aligha vigasztalja azokat, akik éppen rossz helyen, rossz időben voltak. A magam részéről jobban bízom a tapasztalatlanabbak körültekintésében, mint a „félkezes” profizmusban. Ha már eleget tudok ahhoz, hogy becsukott szemmel is megcsináljak valamit, vészesen csökkennek az esélyeim arra nézve, hogy valami újat fedezek fel, a hiba lehetősége pedig ezzel fordítottan arányos. Na, mondjuk, az ember csak ne kísérletezgessen 300 másik ember kontójára.. és egyébként is egészséges profizmusról volt szó, nem pedig hanyagságról, a kettő nem keverendő. A kezdő pilóta is azért küszködik, hogy egyszer egészségesen profi legyen – és egészségesen profin belevezesse egy hegybe a gépmadarat.. Eszembe jut egy vicc: a jóisten megkérdezi az ostobát, hogy mennyit kell még tanulnia, mire az azt válaszolja, hogy nem sokat. Megkérdezi a műveltet is, a válasz: sokat. A tudós géniusz azt mondaná: nagyon, nagyon sokat.

Mindent tudni a tökéletesség, ezért tökéletesen elérhetetlen, mégis nem az minden tökéletlen lét célja, hogy mégis, valami módon ehhez közelítsen? Bocsánatos bűn tehát nem küzdeni?    

Néha eszembe jut, hogy mi lesz, ha egyszer összeesik valaki mellettem és én nem tudok rajta segíteni, mert nem voltam képes arra, hogy megtanuljam a gyógyítás tudományát (művészetét? ). Vagy ha orvos lennék, és óhatatlanul meghalnának emberek azért, mert nem tudok eleget – kár minden szó, ez minden orvos életében előfordul – vajon megbocsátanám-e magamnak? 

Sohasem tudhatunk eleget; ha Papp Lajos azt mondta, hogy ennyi év után sem tud eleget egyetlen emberi szervről, a szívről, akkor neki elhiszem, hogy ha megszakadok sem tanulhatok meg még annyit sem, amennyire azt mondanám, hogy feltétlenül szükséges. Ha összeadnánk az összes tudást, amely valaha létezett ebben a világban, mindent, amit valaha tudtunk és elfelejtettünk, akkor sem tudnánk eleget ahhoz, hogy mindenkit meggyógyítsunk, és még ha nincs is meg mindenkiben az a képesség, hogy az éjszaka közepén felkeljen, és leüljön tanulni, dolgozni, alkotni, mert megszólal benne a hang, akkor is csinálni kell, haladni előre, és nem ám félkézzel vergődni a tudatlanság mocsarában.

Minden egyetemista szembenéz azzal, hogy hogyan is győzhetne meg valakit pár nap tanulás után arról, hogy tud bármit is arról, amiről esetleg a vizsgáztató már akkor tankönyvet írt, amikor a derék hallgató atomjai még ahányan vannak, annyifelé voltak szétszórva? Mondjuk azt, ha mástól nem, Máraitól tudhatjuk, hogy az ember egy idő után nem feltétlenül lesz bölcsebb, legfeljebb büdösebb (ezt már azt hiszem én tettem hozzá). De hiába, az sem vigasztal, hogy ha fizikus lennék, komolyan elkezdenék aggódni, ha a harmadik x körül még nem lennék Nobel-díjra jelölve.. hogy megkapnám-e, az részletkérdés; nem lehet – és nem is kell - minden szempontnak megfelelni..

A tökéletes világosság használna ugyan a szellemnek, de ártana az akaratnak. Pascal.

Haladni a helyes úton olyan, mint evezni egy folyón; hagyom magam sodorni az árral, de nem hagyom, hogy felborítson. Ne nézz szembe a sárkánnyal, de ülj fel a hátára. Hagyd, hogy vigyen, sodorjon magával, de mindig tudd, merre jársz – mondogatom magamnak.

Annyira vagyok fatalista, hogy higgyek abban, hogy a jó úton járni nem is olyan nehéz. Azt csak azok hiszik, akik nem a jó úton járnak – hiszen az is lehetséges. Hogy az én jó utam nem a gyógyszerészet lenne? Komolyan nem tudom, de az biztos, hogy ha lenne egy gyógyszerész diplomám, jóval könnyebben rátalálnék az igazi ösvényre.

Azt tanácsolják, a kiválóságra törekedjünk, ne a tökéletességre. Aztán rájön az ember, hogy kiválóság nincs, mert minden úgy tökéletes, ahogy van.

Ez nagyon igaznak tűnik, de mi van akkor, ha valaki nem küzd, nem tanul, nem dolgozik, nem alkot, nem változtat semmin, még akkor sem, ha minden képessége és ereje meglenne hozzá, sőt, még valahol szeretne is csinálni valamit, és azt igényesen és teljes odaadással, de mégsem teszi, akkor sincs semmi baj, ugyanúgy része a tökéletes rendszernek, amelyben minden eleve elrendelt? Veszélyes feltevés, melyben megszűnik a bűn és az erény, a jó és a rossz fogalma, melyben a mindenből könnyen semmi lehet – mégis lehet, hogy igaz. Lehet, hogy a létezés alapja a véletlen. Igen, Einstein óta tudjuk, hogy Isten nem vet kockát. Nehéz elfogadni a létezés céltalanságát, egyetlen társadalomnak sem lehet érdeke efféle nihilista alapokra helyezni az önmeghatározását – arra pedig szüksége van, (miért is?).. -, hiszen akkor eluralkodna valami olyasmi, amit hajlamosak vagyunk káosznak becézni – ha elfogadnánk az élet céltalanságát, és elkezdenénk ennek szellemében tevékenykedni, minden bizonnyal jobban megközelítenénk a létezés valódi formáját, melyben például az entrópia nem csökken. A tökéletes világ, melyben ezek a fránya, tökéletlen emberek nem azon erőlködnének folyton, hogy rendbe tegyék a dolgokat...

A múlt por

Az egyik oldalon azt látom, hogy hiába minden ragyogó intellektus, talentum, hiába az összes Bach, Mozart, Weöres Sándor és József Attila, Pascal és Einstein, a végén úgyis a teljes megsemmisülés vár mindannyiunkra, és még ha én lennék az ötödik, aki élve lép be a mennyek kapuján (Jézus, Mária, Illés próféta és a szép Remedios után), akkor is joggal teszem fel a kérdést minden áldott nap, hogy mi értelme van küzdeni és bízni (Istenben, magamban vagy a dollár erejében).   

A másik oldalon viszont itt vagyok én magam, és a képességem, hogy bármit (ha nem is mindent egyszerre) elérjek ebben a szánalmasan rövid életben. A lehetőség mindenesetre adott. A fájdalmasan gyorsan csonkig égő gyertyák is kellő motivációval szolgálnak. (sőt, összerakhatok egy príma atom alapú agyösztökét is... eh, majd, majd..)

Vere tu es Deus absconditus

Kötelességünk keresni Istent, de vajon a tudáson keresztül vezet-e az út hozzá, amely tudás vágya miatt fordultunk el tőle – és lett büntetésünk az örök tudatlanság? Aki nagy dolgokat akar alkotni, annak mindenesetre alaposan el kell mélyednie a részletekben. Járnunk kell a magunk útját, és ha az igaz utat választjuk, talán el is jutunk oda, ahol majd lennünk kell, ha eljön az a bizonytalan óra.

10 komment

Címkék: index egyetem debrecen vizsga főiskola visszaemlékezés töprengés mi az élet értelme nem ezért élsz


2007.06.16. 11:41 Bukowszky

technikai infó

Amíg nem költözöm át ide teljesen, elérhető vagyok a http://bukowszky.spaces.live.com/ weboldalon. Köszönöm az érdeklődést!

Szólj hozzá!

Címkék: blog vers pina repülés személyes irodalom napló xxx netnapló bukowszky boeing airbus cessna