Bukowszky naplója

With the moonlight to guide you Feel the joy of being alive The day that you stop running Is the day that you arrive --- Tessék nyugodtan lejjebb tekerni és olvasgatni - attól még lehet aktuális és érdekes valami, mert nem ma reggel írtam :) (sőt)

Friss topikok

  • kovászosUbukla: Gyanítom Bukinak végre megjött 10 év után az esze és leesett a tantusz hogy az elején elbaszta mik... (2011.06.02. 23:48) mehetünk vissza a balettbe ugrálni, juhéé
  • mErzsébet: Ez egy utószó ,figyelj ,ha alacsonyról nézed a tájat ,már nem olyan szép. (2011.02.13. 07:50) hol a sor vége?
  • mErzsébet: Ahol még vodka sincs. (2011.02.13. 07:46) költözés előtt
  • mErzsébet: @MHSZ: Üdv . Néked. Ugrottam 2e.ről ,álmaim visszajárnak oda ,a szép és gyönyörű érzésekhez ,ó de ... (2011.02.13. 07:45) Ki ad szárnyakat vágyaimnak?
  • mErzsébet: Hú ,most érten ide ..miről maradtam le? (2011.02.13. 07:42) A vesémbe láttok

Linkblog

2008.01.04. 08:23 Bukowszky

Indexem margójára

Indexem margójára

(Írni azok ellen, akik túlságosan elmerülnek a tudományokban. Descartes)

A minap vizsgáztam fizikai kémiából, nem sikerült, mondanom sem kell, kihúztam az egyik utolsó tételt, kvantummechanikai alapok lett volna a téma. A fenébe is, pár napja futottam át az Atkinsből ezt a fejezetet, de nem jutott szinte semmi az eszembe. Mert mondhattam volna pár mondatot a Schrödinger-egyenletről, vagy a Heisenberg-féle határozatlansági elvről, végül is valamilyen szinten már a középiskolában is felmerülnek, nem is beszélve a számtalan laikusoknak szóló könyvről, spektrumos tévéműsorról, de inkább bele sem kezdtem, mert egyszerűen képtelen voltam leírni egy oldalra a lényegét és bebizonyítani, hogy valóban értem is. Mert tényleg nem értem. És főleg, nem voltam képes mindenféle egyenletek levezetgetésén keresztül megpróbálni elhitetni, hogy ennek a tudásnak valóban a birtokosa vagyok. Micsoda komédia! Nem, tényleg nem nyalogatom otthon, esténként a bölcsek kövét.

 No persze nem is kell, dehogy kell ahhoz bölcsnek lenni, hogy valaki levizsgázzon ebből, vagy bármi másból, sőt okosnak, szorgalmasnak és pláne elhivatottnak sem kell lenni, (legfeljebb kellőképpen gátlástalannak), de az bizonyos, hogy diszkrét mennyiségű józan ésszel bírva szükségszerűen némi előnyhöz jut az ember.  No, de, eh, nem is ezt szeretném megvitatni.

A vizsgáztató, akiről egyébként igen nehezemre esne rosszat mondani, rám nézett, és valami olyasmit mondott, hogy nem megy ez neked, Béla, miért nem helyezkedsz el inkább az államigazgatásban?... Bár nem álmodom képletekkel és formulákkal, annyira én is vagyok természettudós, hogy tudjam, ez mit jelent. A fenébe is, tudom.

Meg, hogy nekem emberekkel kellene foglalkoznom. A felszínesség apoteózisa, hajrá. (bár – bizonyos körülmények között mi nem az?) Mintha minden természettudományos kutatás célja végső soron nem az ember lenne. Akkor ez mit is jelent? Nyilván azt, hogy aki nem gyöngyhalász, úszkáljon csak a felszínen. És ez milyen igaz!

Nem először hallottam, hogy olyan dologgal kell foglalkozni, amellyel fél kézzel is elbírunk. Sima ügy, mindenki jól jár. Vajon ez egyfajta önigazolás lenne, bizonyítandó, hogy aki mondja, fél gőzzel is mekkora ász a maga szakmájában? Tényleg azért létezem, hogy olyasmit csináljak, ami nem kerül erőfeszítésbe? Sajnálom, ezzel soha nem tudnék azonosulni. Sokáig orvosnak készültem, és nem hiszem, hogy megbocsátható lenne, ha egy orvos félgőzzel végezné a munkáját. Ebben a szellemben nőttem fel, és ha nem is leszek orvos, azért nem adom fel az elveimet. (ezzel máris bizonyítottam, hogy rossz úton járok? hm..) Amióta pedig pilóta szeretnék lenni, és amióta egy kicsit már vagyok is, pontosan tudom, mit jelent odafent, ha felkészültségemnek akár csak egy százalékát nem viszem magammal a pilótafülkébe. Ezt pontosan tudják azok is, akik mögöttem ülnek.

Mondhatnák ugyanakkor, hogy nem szívesen ülnének be egy olyan repülőgépbe, amelyet nem tudna biztonságosan eljuttatni és a megfelelő légikikötő finom betonjához simítani (és nem belegyógyítani – lám, milyen kevésen múlik az élet..) a pilóta, mert éppen nincs jó passzban. El kell várnunk tehát a pilótától, hogy félkézzel is elvégezze a dolgát; ez lenne talán az egészséges profizmus. Aki nem tudja félkézzel elvezetni a 747-est, az maradjon a szimulátoránál otthon. Mégis, ebből csak a baj származik: kicsit túl gyakran hallja az ember, hogy a lehuzant gépet egyébként igen tapasztalt pilóták vezették. Fiatal pilóták nagyon ritkán csinálnak akkora hülyeségeket, mint az említett egészségesen profi nagymenők. Talán ők még tudják, hogy végső soron az ember a szűk keresztmetszet a rendszerben, és küszködnek, hogy ne hibázzanak. Tegyük fel, hogy egy repülőgép 99,9%-osan tökéletes: ez azt jelenti, hogy ha van 1 millió alkatrész, abból ezer nem működik! Létezik tökéletes repülőgép? Aligha. (egyszer felszállásra készülődve Indianapolisban vissza kellett gurulnunk a terminálhoz, mert egy arra járó poggyászkocsi vezetőjének feltűnt, hogy valami folyik a szárnyból..) Mégis elég jók az ember esélyei odafent. Úgy kell felépíteni és működtetni a rendszert, hogy az ilyen tökéletlenül is működjön – szükségszerű kompromisszumok árán. Az indiai vasút évente több tízezres (emberéletben értendő) „veszteséggel” működik, de ha az összesen szállított emberekhez viszonyítom ezt a borzalmas számot, az jön ki, hogy a világ egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköze. Ez persze aligha vigasztalja azokat, akik éppen rossz helyen, rossz időben voltak. A magam részéről jobban bízom a tapasztalatlanabbak körültekintésében, mint a „félkezes” profizmusban. Ha már eleget tudok ahhoz, hogy becsukott szemmel is megcsináljak valamit, vészesen csökkennek az esélyeim arra nézve, hogy valami újat fedezek fel, a hiba lehetősége pedig ezzel fordítottan arányos. Na, mondjuk, az ember csak ne kísérletezgessen 300 másik ember kontójára.. és egyébként is egészséges profizmusról volt szó, nem pedig hanyagságról, a kettő nem keverendő. A kezdő pilóta is azért küszködik, hogy egyszer egészségesen profi legyen – és egészségesen profin belevezesse egy hegybe a gépmadarat.. Eszembe jut egy vicc: a jóisten megkérdezi az ostobát, hogy mennyit kell még tanulnia, mire az azt válaszolja, hogy nem sokat. Megkérdezi a műveltet is, a válasz: sokat. A tudós géniusz azt mondaná: nagyon, nagyon sokat.

Mindent tudni a tökéletesség, ezért tökéletesen elérhetetlen, mégis nem az minden tökéletlen lét célja, hogy mégis, valami módon ehhez közelítsen? Bocsánatos bűn tehát nem küzdeni?    

Néha eszembe jut, hogy mi lesz, ha egyszer összeesik valaki mellettem és én nem tudok rajta segíteni, mert nem voltam képes arra, hogy megtanuljam a gyógyítás tudományát (művészetét? ). Vagy ha orvos lennék, és óhatatlanul meghalnának emberek azért, mert nem tudok eleget – kár minden szó, ez minden orvos életében előfordul – vajon megbocsátanám-e magamnak? 

Sohasem tudhatunk eleget; ha Papp Lajos azt mondta, hogy ennyi év után sem tud eleget egyetlen emberi szervről, a szívről, akkor neki elhiszem, hogy ha megszakadok sem tanulhatok meg még annyit sem, amennyire azt mondanám, hogy feltétlenül szükséges. Ha összeadnánk az összes tudást, amely valaha létezett ebben a világban, mindent, amit valaha tudtunk és elfelejtettünk, akkor sem tudnánk eleget ahhoz, hogy mindenkit meggyógyítsunk, és még ha nincs is meg mindenkiben az a képesség, hogy az éjszaka közepén felkeljen, és leüljön tanulni, dolgozni, alkotni, mert megszólal benne a hang, akkor is csinálni kell, haladni előre, és nem ám félkézzel vergődni a tudatlanság mocsarában.

Minden egyetemista szembenéz azzal, hogy hogyan is győzhetne meg valakit pár nap tanulás után arról, hogy tud bármit is arról, amiről esetleg a vizsgáztató már akkor tankönyvet írt, amikor a derék hallgató atomjai még ahányan vannak, annyifelé voltak szétszórva? Mondjuk azt, ha mástól nem, Máraitól tudhatjuk, hogy az ember egy idő után nem feltétlenül lesz bölcsebb, legfeljebb büdösebb (ezt már azt hiszem én tettem hozzá). De hiába, az sem vigasztal, hogy ha fizikus lennék, komolyan elkezdenék aggódni, ha a harmadik x körül még nem lennék Nobel-díjra jelölve.. hogy megkapnám-e, az részletkérdés; nem lehet – és nem is kell - minden szempontnak megfelelni..

A tökéletes világosság használna ugyan a szellemnek, de ártana az akaratnak. Pascal.

Haladni a helyes úton olyan, mint evezni egy folyón; hagyom magam sodorni az árral, de nem hagyom, hogy felborítson. Ne nézz szembe a sárkánnyal, de ülj fel a hátára. Hagyd, hogy vigyen, sodorjon magával, de mindig tudd, merre jársz – mondogatom magamnak.

Annyira vagyok fatalista, hogy higgyek abban, hogy a jó úton járni nem is olyan nehéz. Azt csak azok hiszik, akik nem a jó úton járnak – hiszen az is lehetséges. Hogy az én jó utam nem a gyógyszerészet lenne? Komolyan nem tudom, de az biztos, hogy ha lenne egy gyógyszerész diplomám, jóval könnyebben rátalálnék az igazi ösvényre.

Azt tanácsolják, a kiválóságra törekedjünk, ne a tökéletességre. Aztán rájön az ember, hogy kiválóság nincs, mert minden úgy tökéletes, ahogy van.

Ez nagyon igaznak tűnik, de mi van akkor, ha valaki nem küzd, nem tanul, nem dolgozik, nem alkot, nem változtat semmin, még akkor sem, ha minden képessége és ereje meglenne hozzá, sőt, még valahol szeretne is csinálni valamit, és azt igényesen és teljes odaadással, de mégsem teszi, akkor sincs semmi baj, ugyanúgy része a tökéletes rendszernek, amelyben minden eleve elrendelt? Veszélyes feltevés, melyben megszűnik a bűn és az erény, a jó és a rossz fogalma, melyben a mindenből könnyen semmi lehet – mégis lehet, hogy igaz. Lehet, hogy a létezés alapja a véletlen. Igen, Einstein óta tudjuk, hogy Isten nem vet kockát. Nehéz elfogadni a létezés céltalanságát, egyetlen társadalomnak sem lehet érdeke efféle nihilista alapokra helyezni az önmeghatározását – arra pedig szüksége van, (miért is?).. -, hiszen akkor eluralkodna valami olyasmi, amit hajlamosak vagyunk káosznak becézni – ha elfogadnánk az élet céltalanságát, és elkezdenénk ennek szellemében tevékenykedni, minden bizonnyal jobban megközelítenénk a létezés valódi formáját, melyben például az entrópia nem csökken. A tökéletes világ, melyben ezek a fránya, tökéletlen emberek nem azon erőlködnének folyton, hogy rendbe tegyék a dolgokat...

A múlt por

Az egyik oldalon azt látom, hogy hiába minden ragyogó intellektus, talentum, hiába az összes Bach, Mozart, Weöres Sándor és József Attila, Pascal és Einstein, a végén úgyis a teljes megsemmisülés vár mindannyiunkra, és még ha én lennék az ötödik, aki élve lép be a mennyek kapuján (Jézus, Mária, Illés próféta és a szép Remedios után), akkor is joggal teszem fel a kérdést minden áldott nap, hogy mi értelme van küzdeni és bízni (Istenben, magamban vagy a dollár erejében).   

A másik oldalon viszont itt vagyok én magam, és a képességem, hogy bármit (ha nem is mindent egyszerre) elérjek ebben a szánalmasan rövid életben. A lehetőség mindenesetre adott. A fájdalmasan gyorsan csonkig égő gyertyák is kellő motivációval szolgálnak. (sőt, összerakhatok egy príma atom alapú agyösztökét is... eh, majd, majd..)

Vere tu es Deus absconditus

Kötelességünk keresni Istent, de vajon a tudáson keresztül vezet-e az út hozzá, amely tudás vágya miatt fordultunk el tőle – és lett büntetésünk az örök tudatlanság? Aki nagy dolgokat akar alkotni, annak mindenesetre alaposan el kell mélyednie a részletekben. Járnunk kell a magunk útját, és ha az igaz utat választjuk, talán el is jutunk oda, ahol majd lennünk kell, ha eljön az a bizonytalan óra.

10 komment

Címkék: index egyetem debrecen vizsga főiskola visszaemlékezés töprengés mi az élet értelme nem ezért élsz


A bejegyzés trackback címe:

https://bukowszky.blog.hu/api/trackback/id/tr69284097

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: A-ha » Blog Archive » Indexem margójára 2008.01.04. 09:43:09

[...] Sokáig […] Here’s another interesting post I read today by Bukowszky This[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kikerdezte 2008.01.04. 09:30:44

Nem olvasok bukowszkyt

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.04. 09:33:16

nem is feltételeztem rólad, hogy tudsz olvasni :)

brillo · http://brillo.blog.hu 2008.01.05. 01:10:16

hm. ihlető egy vizsga lehetett:)

soha sem értettem, miért ez a nagy "tökéletesség-para" - nagyon kevés olyan dolog van (ld. művészeti alkotások), ami az adott pillanaton túl is tökéletes marad.
én sajnálom, hogy nem tudom feltalálni a rák ellenszerét, hogy nem tudok folyamatosan virágzó krókuszt nevelni, hogy nem tudok agyműtéttel embereket megmenteni, vagy a hitemmel embereket Istenhez közelebb vinni.
nekem más a hivatásom, amiben viszont nagyon jó lehetek. és ez fontos. nem leszek tökéletes, elfogadom, de attól még ugyan úgy tehetek jót, segíthetek, alkothatok, vállhatok jobb emberré, és talán a végén boldoggá is.
a sorsom a kezemben van (Szondi). kell ennél több?!:)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.05. 11:13:48

én sem igazán. ezt amúgy még gyógyszerészhallgató koromban írtam, akkoriban csak igen amatőr módon foglalkoztam a repüléssel. most, hogy kicsit jobban értek hozzá, máshogy látok dolgokat, biztosan nem így fogalmaznám meg, nem így példálóznék a repüléssel, no de ez már így marad, nem írom át.
a pilótákkal szemben van olyan (amúgy érthető) elvárás, hogy tökéletesek legyenek, sosem hibázzanak. van aki egészen extrém módon, szinte robotként áll hozzá a dologhoz - ezzel nem értek teljesen egyet. az ember hibázik, a géphez képest nagyon, nagyon gyakran. ezt el kell tudni fogadni, együtt kell élni vele, időben fel és el kell ismeri a hibákat és folyton megoldásokat kell keresni és alkalmazni - a rendszer amúgy okos, az "emberi tényezővel" mindig számol, minden szinten. a hibáinkkal együtt vagyunk tökéletesek (filozófiai értelemben) meg sem próbálok (görcsösen, elvakultan) hibátlan lenni, ez lehetetlen, viszont folyamatosan futtatok magamban egyfajta hibákat kereső, felismerő, elismerő és megoldó "programot". egyébként is ez a szakmánk lényege, egy repülőgépet egy majom is el tud vezetni, ha minden rendben működik (csak kimászik a szárnyra :) ), a korszerű repülőgépek meg már szinte tényleg maguktól elrepülnek bárhova, szinte minden helyzetben, a repülőgépvezető (üzemeltető, kiszolgáló..) azért ül ott, és azért kapja a fizetését, hogy ha gáz van, felismerje és megoldást találjon. nem tudom, hogy erről írtam-e fentebb, de valahogy nem hiszek a teljesen automatizált, pilóta nélkül üzemelő repülőgépek jövőjében. aligha tudom elképzelni, hogy utasként bárki felülne egy ilyen szerkezetre, aki valaha dolgozott számítógéppel :)

brillo · http://brillo.blog.hu 2008.01.05. 12:51:01

hát, a repülés az tényleg húzós.. nem is egészen értem, miért nincs több baleset.. mindenesetre -annak ellenére, hogy nagyon szeretek repülni, minden vágyam, hogy egyszer ejtőernyőzzek meg egy olyan kétszemélyes gépben röpködjek a duna felett- sosem lennék képes bevállalni egy ekkora felelősséggel járó melót. mert az rendben van, a postások néha hibáznak, és kuala lumpurban köt ki a levelem, vagy a cukrász elsózza a marcipántortát, na és? node egy repülőbaleset... uhh. azt valahogy nehezebb megemészteni még akkoris, ha tudom, az ember hibázik néha...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.05. 13:52:25

nagyon okos emberek nagyon jó üzemeltetési eljárásokat dolgoztak ki, és ezeket kulturáltabb helyeken be is tartatják. (úgy általában a fejlett világban) sajnos amúgy sok baleset van, olyan térségekben, ahol ez nem így van.. de ezekről nem hallunk, gondolom szándékosan. miért is vennénk el az emberek kedvét a repüléstől itt Európában, ahol nagyon is biztonságos, csak mert a világ sötétebb helyein képtelenek normálisan csinálni ezt az egészet..

brillo · http://brillo.blog.hu 2008.01.05. 14:45:17

tudom, én nem is félek a repüléstől, csak azt mondom, ha MÉGIS valami zizi történik, az meglehetősen kínos...

repeti 2008.01.05. 17:47:23

majd ügyelünk rá hogy ne történjen zizi :)

Mintmindenember 2008.01.12. 11:36:57

Na hát ez szép írás volt cimbora,most kezdem el a filozófiát pár év mulva választ adok a kérdéseidre:-)Félre a tréfát télleg gratula betettelek a kedvencek közé csak így tovább.Van egy kis egzisztencialista beütése az írásnak egyébként.Nekem sarte undora jutott eszembe de nem értem pontosan hogy miért:-D