Bukowszky naplója

With the moonlight to guide you Feel the joy of being alive The day that you stop running Is the day that you arrive --- Tessék nyugodtan lejjebb tekerni és olvasgatni - attól még lehet aktuális és érdekes valami, mert nem ma reggel írtam :) (sőt)

Friss topikok

  • kovászosUbukla: Gyanítom Bukinak végre megjött 10 év után az esze és leesett a tantusz hogy az elején elbaszta mik... (2011.06.02. 23:48) mehetünk vissza a balettbe ugrálni, juhéé
  • mErzsébet: Ez egy utószó ,figyelj ,ha alacsonyról nézed a tájat ,már nem olyan szép. (2011.02.13. 07:50) hol a sor vége?
  • mErzsébet: Ahol még vodka sincs. (2011.02.13. 07:46) költözés előtt
  • mErzsébet: @MHSZ: Üdv . Néked. Ugrottam 2e.ről ,álmaim visszajárnak oda ,a szép és gyönyörű érzésekhez ,ó de ... (2011.02.13. 07:45) Ki ad szárnyakat vágyaimnak?
  • mErzsébet: Hú ,most érten ide ..miről maradtam le? (2011.02.13. 07:42) A vesémbe láttok

Linkblog

2008.01.12. 19:54 Bukowszky

(levegőt vesz) essünk túl ezeken a régi nyavajgásokon

Nézlek az üveg mögött, otthonom rajzolják köréd a katódsugarak, minden ismerős, de te idegen vagy. Képzelet volt minden, és akinek hajnali álmaimban azt kiáltom, életem szerelme, ahogy egyre távolodik, lidérc csupán. Csendesen álldogál az idő, a kádban jéghideg a víz, távolból hallom csak a cseppek tompa csobbanását, ahogy a hang elválik a képtől, miközben becsukom szemeim. Hallgatózom, hátha valaki nevemen szólít. Elveszítem minden kapcsolatom a világgal, végtelen ürességbe esem, nincs itt semmi. Itt talán nem talál rám a fájdalom. Itt, a régi parton, az időtől távol, újra kirajzolódnak előttem a vonalak a homokban, ahogy visszahúzódik a víz. Ezúttal nem vetnek árnyékot önmagukra a lemenő Nap fényében, mint akkor. Felhők borítják az eget, meghatározhatatlan magasságban, valószerűtlenül fehér minden, mégsincs teljesen világos. A vonalakat nézem az üres a parton és rájövök végül, miért nem volt soha otthonom. Közelítek a víz felé, de az egyre húzódik vissza, tudom, hogy nem érhetem el. Hiába történt hát minden, gondolom.

Kinyitom a szemeim, bizonyára kihűltem, ha érezném, fáznék. Fut bennem a program, van még egy kis dolgom itt, de nem vagyok benne biztos. Elfelejtettem unatkozni. Nincs kapcsolatom semmivel, mégsem unatkozom. Bezárkóztam kis egyszemélyes univerzumomba és többé képtelen vagyok unatkozni, mert nem vágyom többé arra, hogy kapcsolódjam a világhoz, és nem zavar semminek a hiánya. Tűnődöm, mi dolgom lehetne még ebben a zárványban. Mozdulatlan órák telnek el, aztán egyszer csak újra eszembe jut pár régi sor:

               

Mondd láttál-e már elmerülni élőt
Halott csöndben a kártányfekete éj áztatta kőben
Melyből szemedbe mégis valamely világ fénye áradt
 
Voltál-e már haldokló útitársa e földön
Halk kínok megváltója, egy vén bölcs prófétája
 
S mikor sejtelmes, lila árnyak haláltánca kúszik a falon
Nem rettegsz-e saját elmúlásod közelétől
 
Homlokod nyomtad-e ablak jeges üvegéhez
Álmos hajnalok homályos hidegében
 
Mondd, éltél-e már, éltél-e igazán?
Ettél, szerettél, fáztál eleget?
 
Hiszed-e, hogy eljön még, eljön újra,
               Mikor mindegy volt, nappal van vagy éjszaka?

Szólj hozzá!

Címkék: vers szerelem csalódás visszaemlékezés töprengés


A bejegyzés trackback címe:

https://bukowszky.blog.hu/api/trackback/id/tr60294896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.