Bukowszky naplója

With the moonlight to guide you Feel the joy of being alive The day that you stop running Is the day that you arrive --- Tessék nyugodtan lejjebb tekerni és olvasgatni - attól még lehet aktuális és érdekes valami, mert nem ma reggel írtam :) (sőt)

Friss topikok

  • kovászosUbukla: Gyanítom Bukinak végre megjött 10 év után az esze és leesett a tantusz hogy az elején elbaszta mik... (2011.06.02. 23:48) mehetünk vissza a balettbe ugrálni, juhéé
  • mErzsébet: Ez egy utószó ,figyelj ,ha alacsonyról nézed a tájat ,már nem olyan szép. (2011.02.13. 07:50) hol a sor vége?
  • mErzsébet: Ahol még vodka sincs. (2011.02.13. 07:46) költözés előtt
  • mErzsébet: @MHSZ: Üdv . Néked. Ugrottam 2e.ről ,álmaim visszajárnak oda ,a szép és gyönyörű érzésekhez ,ó de ... (2011.02.13. 07:45) Ki ad szárnyakat vágyaimnak?
  • mErzsébet: Hú ,most érten ide ..miről maradtam le? (2011.02.13. 07:42) A vesémbe láttok

Linkblog

2009.10.22. 18:19 Bukowszky

jegyzet #628

Legtöbben - csekély tapasztalatainkra szőtt feltételezéseinkből kiindulva - tényként kezeljük, hogy az ember kénytelen feladni a becsületét, fiatalos szenvedélyét, legjobb elveit, ha boldogulni akar az életben. Úgy indulunk neki a nagy kalandnak, hogy majd minket mindez elkerül, mi erősek vagyunk, velünk ez nem történik meg, ha a földi nirvánába, a siker és gazdagság varázsgömbjébe verekedjük magunkat (mert ugye az azért kell), mi akkor is megmaradunk örökifjú, megvesztegethetetlen lázadónak, rockernak, hippinek, punknak, környezetvédőnek, családapának vagy egyszerűen normális embernek, kinek-kinek ízlése szerint. (nemtom melyik nagyobb felfedezés: rájönni, hogy normális emberek vagyunk, se többek, se kevesebbek, vagy hogy nem vagyunk normálisak)

 
No de az ember nem így működik. A szemünk, például, egyre romlik az évek során, egyre homályosabban látjuk a világot, ahogy öregszünk, de nem vesszük észre, nem vagyunk ennek tudatában, mert felejtünk. Az agyunk eljátsza ezt a piszkos kis trükkjét velünk; nem emlékszünk rá, milyennek láttuk a világot évtizedekkel korábban, napról napra hozzászokunk a folyamatosan romló szemünkön át beérkező egyre rosszabb minőségű képhez, és elfogadjuk olyannak amilyen, és pontosan ugyanígy felejtjük el egykori ideáljainkat, adunk lejjebb és lejjebb kitűzött céljainkból, keresünk egyre kézzelfoghatóbb kifogást a létezésre és áruljuk el önmagunkat és generációnkat. Méghogy az ember nem változik.
 
De mindez rendben van, mondhatni természetes. Ilyenek vagyunk. Ilyen játékszabályokat találtunk ki magunknak. Az a fájdalmas ebben, hogy a nagy út elején még feltételezzük, hogy egyszer valóban sikeresek és gazdagok leszünk, és igyekszünk erre felkészülni, a széplelkekként, naiv idealistakékként legnagyobb kihívásunknak azt tekinteni, hogy majd azért jó lenne „embernek” maradni mindeközben – jelentsen ez bármit (hiszen mi különbek vagyunk, bezzeg az a sok disznó gazember, fúj), de arra senki sem készül fel, hogy mi lesz akkor, ha csóró vesztesek maradunk. Pedig legtöbbünk az marad. No de pont ez az adaptációs képességünk teszi ezt is elviselhetővé. Mire odajutunk, lesz rá ezernyi kifogásunk. Csak azt nem vesszük észre, hogy szép elveinket, egyáltalán, önmagunkat, nem csak a pénz és a siker pusztítja el, hanem még annál is lélelkölőbb reménytelen csóróságunk.
 
Ott rontjuk el a dolgot, hogy a legelején nem tesszük fel a kérdést: olyan biztos, hogy létezésünk célja a jólét? Hogy jó-e, ha minden gondolatunk és tettünk az eszement pénzgyártás szolgálatába állítjuk, és észre sem vesszük, hogy valójában eladjuk a lelkünk egy marék üveggolyóért?

3 komment

Címkék: pénz nyereség profit töprengés haszon mi az élet értelme nem ezért élsz


A bejegyzés trackback címe:

https://bukowszky.blog.hu/api/trackback/id/tr601468208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.10.25. 05:30:29

Nagyon értelmes jó és igaz dolgokat olvastam. Teljes mértékben igazat adva neked kedves posztíró!
Nekem is van egy hasonló gondolatom
"Nem a pénz csinálta az embert,hanem az ember csinálta a pénzt"
Ha valaki hasznosan tölti az életét,annak kevesebb lesz az anyagi gondja!
Értelmes embernek nem csak a pénz dominál az életben.
Mert tudva lévő,hogy semmilyen igazán fontosat pénzért nem lehet megvenni!!!
(Család,gyermekek,élet,halál,őszinte szeretett és barárság pl.
Visszatérve: Nem vagy muszáj a plázákba menni.
Mi nem járunk egyikbe sem.A nézelődés,és a többszörös áron árult silány termékek nézegetése helyett,mindig van valamilyen kedves családi program nálunk.
Az csak szegényes fantáziára vall,hogy vigyük el a gyerekeket nézelődni,majd vegyünk neki 2-3 dvd mesefilmet.

pizs (törölt) 2009.11.24. 11:05:18

Bizony, nem minden a pénz...:)

Seele · http://zelee0609.wordpress.com 2010.01.15. 02:03:16

@bokapiri: Nem minden a pénz, de nagy úr.

Ady Endre: Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr

Örülök, hogy vannak még gondolkodó emberek is, nem csak pénzhajhászok.

Üdv.
Seele